Nagyvilág

Elrabolt fiatalt szabadított ki a terrorelhárítás

Hajdu János, a TEK főigazgatója szerint véráldozat és pénzfizetés nélkül sikerült a thaiföldi akció.

Egy Thaiföldön elrabolt magyar fiatalembert szabadított ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nemzeti Nyomozó Iroda; a részleteket a két szervezet vezetője sajtótájékoztatón ismertette szerdán a Belügyminisztériumban.

Hajdu János, a TEK főigazgatója közölte, hogy véráldozat és pénzfizetés nélkül sikerült kiszabadítani a Thaiföldön tanuló magyar fiatalembert, akit a napokban hoznak haza. Mint fogalmazott, “bravúros tárgyalástechnikának” köszönhetően sikerült az akció, amelyben – a TEK több specialistája, túsztárgyalója, műveleti irányítója vett részt.

A dandártábornok a korábbi szudáni akcióhoz hasonlította a mostani műveletet; akkor ugyancsak véráldozat és váltságdíj kifizetése nélkül sikerült az akció. A tavaly októberben elrabolt Papp István ENSZ-alkalmazottat idén januárban hozták haza.

Csizner Zoltán ezredes, a NNI igazgatója elmondta, hogy a mostani emberrablás május 31-én történt, és a bűnözők még aznap jelentkeztek a Budapesten tartózkodó szülőknél. Az ismeretlenek százezer euró váltságdíjat követeltek, a családot azzal fenyegették, hogy bántalmazzák, megcsonkítják a fiatalembert, ha rendőrséghez fordulnak, vagy nem fizetnek.

A szülők – akiknek kiutazásához az emberrablók ragaszkodtak – azonnal a rendőrség segítségét kérték. Az NNI kapcsolatba lépett a thai hatóságokkal, az akciót az FBI bangkoki ügynöke is segítette.

Hajdu János a fiatalember fogva tartásának és kiszabadításának részleteiről nem beszélt, csak annyit árult el, hogy az emberrablók a tárgyalások után végül “otthagyták”, elengedték. Mint fogalmazott, a tárgyalások során olyan nyomás alá helyezték az emberrablókat, hogy nem volt más választásuk, mint elengedni a túszt.

Csizner Zoltán újságírói kérdésekre adott válaszaiból kiderült, hogy a “kommunikáció” túlnyomórészt magyarul zajlott, ezért azt feltételezik, hogy az elkövetőknek van magyar kapcsolata.

Utalt arra is, hogy Thaiföld a “sajátos jogi környezet miatt” a magyar bűnelkövetők, különösen a körözés alatt álló bűnözők kedvenc területe. Jelezte továbbá: sikerült felderíteniük azt is, hogy a sértett “életterében, kapcsolati rendszerében” nagyon sok olyan személy van, akit Magyarországon bűncselekmények miatt köröznek.

Ezzel összefüggésben arra a felvetésre, hogy az elrabolt fiatalember volt-e korábban büntetve, Csizner Zoltán azt mondta: ilyen adat nem merült fel, ám erről egyébként sem beszélhetnének, mivel ez személyes adatnak minősül.

Közölte azt is, sem a fiatalemberről, sem pedig a családjáról – védelmük érdekében – semmilyen információt nem adhatnak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik