Nagyvilág

A Világbank elnöke lenne Hillary Clinton?

Az IMF-et és a Világbankot még soha nem vezette nő. A Fehér Ház cáfolta az értesülést, Jay Carney szóvivő "teljesen tévesnek" nevezte a hírt.

Bill Clinton korábbi demokrata párti elnök felesége 2009 elején történt beiktatása után hamarosan az Obama-kormányzat egyik legbefolyásosabb tagjává vált, de már nyilvánosan jelezte, hogy (Obama újraválasztása esetén) nem akar újabb négy évig külügyminiszter lenni.

Néhány tisztségviselő név nélkül úgy nyilatkozott, hogy az amerikai külügyminiszter érdeklődik a Világbank elnöki tisztsége iránt, amennyiben annak jelenlegi birtokosa, az amerikai Robert Zoellick megbízatása végén, 2012 közepén távozna az ENSZ szakosított intézményének éléről.

A Clintont jól ismerő egyik tisztségviselő elmondta, hogy az amerikai külügyminiszter szeretné megszerezni a Világbank elnöki tisztségét, amit egy másik tisztségviselő megerősített. Egy harmadik tisztségviselő pedig hozzátette: Obama már támogatásáról biztosította Clinton “szerepváltását”. Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai elnök hivatalosan is beleegyezett-e Clinton jelölésébe.

A Fehér Ház cáfolta az értesülést. Jay Carney fehér házi szóvivő “teljesen tévesnek” nevezte a hírt. Philippe Reines, Clinton szóvivője is cáfolta, hogy az amerikai külügyminiszter a Világbank elnöke szeretne lenni, illetve erről tárgyalt volna a Fehér Házzal vagy elfogadná a tisztséget.

Az ügy ismerői azonban, miután értesítették őket a fehér házi és külügyminisztériumi cáfolatokról, ismét megerősítették az értesülés helytállóságát a Reuters hírügynökségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik