Nagyvilág

Washington Damaszkuszt okolja a véres tüntetésekért

Szíriát tette felelőssé hétfőn az amerikai külügyminisztérium szóvivője az izraeli erők és a palesztin tüntetők vasárnapi halálos kimenetelő összetűzéseiért.

“Egyértelműen Szíria áll” a Golán-fennsík határövezetében az izraeli erők és a palesztin tüntetők között történt halálos összecsapások mögött – jelentette ki Washingtonban Mark Toner. Hangsúlyozta, hogy Izraelnek, mint minden szuverén államnak, joga van az önvédelemhez.

“Egyértelmű a szíriai törekvés, hogy effajta tiltakozásokat ösztönözzön”, s ezzel elterelje a figyelmet a saját belső problémáiról – mondta Toner.

A külügyi szóvivő hangot adott Washington azon álláspontjának, miszerint a jemeni kormánynak ki kell használnia a lehetőséget, hogy a merényletben megsebesült Ali Abdalláh Száleh elnök gyógykezelésen a szomszédos Szaúd-Arábiában tartózkodik és meg kell kezdenie a békés, rendezett politikai átmenetet.

“Úgy gondoljuk, hogy az azonnali átmenet szolgálja legjobban a jemeniek érdekeit” – jelentette ki hétfőn Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, miután hivatalában fogadta francia kollégáját, Alain Juppét.

“Az instabilitást és a biztonság hiányát mindaddig nem lehet kezelni, amíg nem indul be egy olyan folyamat, amely mindenki számára világosan elvezet a követelt gazdasági és politikai reformokhoz” – jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője.

Diplomaták szerint Száleh hosszabb ideig is Szaúd-Arábiában maradhat, mert Rijád egy olyan hatalomváltást próbál meg kidolgozni, amely megakadályozhatja, hogy a jemeni zavargások következményei átlépjék a két ország határát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik