Nagyvilág

Berlusconi lemondott pártja irányításáról

Silvio Berlusconi olasz kormányfő átadja pártja, a Szabadság Népe (PDL) irányítását a posztjáról hamarosan távozó igazságügy-miniszternek, Angelino Alfanónak.

A PDL a hétvégi önkormányzati választásokon súlyos vereséget szenvedett. Elvesztette például Milánót, amelyet évtizedeken át a jobbközép erők irányítottak. A balközép pártok emellett több más fontos városban – Bolognában, Torinóban és Nápolyban – is győztek.

Berlusconi ezért döntött arról, hogy átalakítja a pártvezetést, a fiatalítást is szem előtt tartva. Ezért is esett a választása a 41 éves Alfanóra, aki szerinte képes arra, hogy felrázza és megint a “csúcsra” járassa a pártot.

Berlusconi mindazonáltal hangsúlyozta: a PDL a választási vereség ellenére nem esik szét, egységes és ütőképes marad.

Azóta, hogy Berlusconi 1994-ben a politika színpadára lépett, most fordul elő először, hogy átadja egy általa alapított párt irányítását egy másik személynek.

A párt vezetésére jelölt Alfano leszögezte: a PDL célja továbbra is az, hogy megnyerje a 2013-ban esedékes parlamenti választásokat. Egyelőre nem eldöntött, hogy ő vagy Berlusconi lesz-e a párt kormányfőjelöltje.

A PDL országos tanácsa várhatóan tíz napon belül összeül, hogy jóváhagyja Berlusconi javaslatát az új pártvezető személyére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik