Nagyvilág

Szétosztaná Koszovót a szerb belügyminiszter

Koszovót fel kell osztani Szerbia és Albánia között - ilyen értelmű nyilatkozatott tett Ivica Dacic szerb belügyminiszter a NIN című belgrádi hetilapnak.

Dacic az újság csütörtökön utcára kerülő számában megjelenő, szerdán előzetesen ismertetett interjúban úgy fogalmazott: megpróbálták háborúval megvédeni Koszovót, ez nem sikerült, ezért szétválasztásról beszél, “amíg nem késő”. Dacic szerint ez két szomszédos ország – Szerbia és Albánia – határának kiigazítását jelentené.

A politikus, aki egyben a kormánykoalícióhoz tartozó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke, a B92 belgrádi rádió honlapján ismertetett interjúrészletben úgy vélte, a koszovói kérdést újabb szerb-albán háborúval vagy a felek történelmi megállapodásával lehet rendezni.

Dacic megjegyezte, Szerbia hibát követett el azzal, hogy Koszovóról sosem tárgyalt Albániával, a Szerbia és Albánia közötti határmódosítást pedig az “egyetlen reális választási lehetőségnek” nevezte. Úgy vélte, Belgrádnak Albánián kívül senki mást nem kellene tárgyalófélként elismernie. A lapnak arra a kérdésére, miért gondolja, hogy lenne könnyebb felosztani Koszovót Albánia és Szerbia között, Dacic úgy felelt, hogy “a koszovói albánok Albánia nemzeti kisebbségét alkotják”.

Hashim Thaci koszovói miniszterelnök kormányának ülése után leszögezte, hogy Koszovót egyáltalán nem osztják meg, nem lesz semmilyen területcsere, határmódosítás, és semmilyen más olyan dolog sem, amely veszélyeztethetné Koszovó területi épségét. Hozzátette, hogy ez a válasza mindenkinek, aki “történelmietlen eszméket és a régió Európa-ellenes kilátásait” támogatja. “Amennyiben Pristina ilyen kérdéseket kezd el feszegetni, Belgrád nem tudja majd lezárni azokat” – fűzte hozzá fenyegetően, bár nem részletezte, mire gondol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik