Nagyvilág

Szüzességteszt és sokkoló várt az egyiptomi tüntetőkre

Először ismerte be egy magas rangú egyiptomi katonai tisztviselő, hogy szüzességi tesztet hajtottak végre több Kairóban letartóztatott tüntető nőn.

Korábban a témában:

Az állítólagos beavatkozásokról először az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet adott hírt, a nemzetközi civil szervezet jelentésében azt is állította, hogy az elfogott lányokat a hatóságok megverték, elektromos sokkolóval kínozták, meztelenre vetkőztették, illetve prostitúcióval is megvádolták. Az AI forrásai szerint a fogva tartott nőket sokkolóval kényszerítették arra, hogy vessék alá magukat a szüzességi teszteknek.

A CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó tábornok védelmébe vette a beavatkozásokat, mint mondta, az őrizetbe vett lányok nem átlagos fiatalok voltak, kábítószert és Molotov-koktélokat is találtak náluk. A katonatiszt hozzátette: nem akarták, hogy a lányok nemi erőszakkal vádolják őket, ezért végezték el a szüzességi teszteket.

A megalázott demonstrálókat Hoszni Mubarak elűzése után, a volt elnök megbuktatásának szimbólumává váló Tahrir-térről hurcolták el a hatóságok. A tüntetők nagy részét katonai bíróságokon egy év börtönre ítélték.

Címkék: Egyiptom

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.