Nagyvilág

Dzurinda: Orbán nyugtalanító

A szlovák külügyminiszter szerint Orbán Viktor kormányának tevékenysége nyugtalanságot váltott ki Szlovákiában, de aggodalomra még sincs ok, mert Pozsony képes kezelni a helyzetet.

Mikulás Dzurinda szerda este szólalt fel a pozsonyi törvényhozásban, amikor vitát kezdtek a magyar alkotmánnyal kapcsolatos nyilatkozatról. Az egyik tervezetet a szlovák külügyminisztérium, a másikat az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) terjesztette a törvényhozás elé.

A külügyi bizottság és a kormány a külügyminisztérium tervezetét ajánlotta elfogadásra. A javaslat szerint Szlovákia jószomszédi kapcsolatokra törekszik Magyarországgal, tudomásul veszi annak alaptörvényét, ám nem fogadja el úgymond az államhatáron átnyúló rendelkezéseit.

A pozsonyi diplomácia vezetője négy érvet sorolt fel amellett, hogy Szlovákiának miért nem kell félnie Magyarországtól. Elsőnek azt említette, hogy a szlovákiai magyarok lojálisak Szlovákiával szemben. “Köszönöm ezt nekik, úgy gondolom, hogy lojalitásukra építeni lehet” – jelentette ki Dzurinda. Második érve a szlovákiai útlevél értéke, a harmadik az euró szlovákiai bevezetése volt.

“Észrevettem, hogy a szlovák pénzzel Budapesten és Miskolcon is fizethetek, de a magyar pénzzel csak Magyarországon lehet fizetni. Nos, mondják meg nekem, van jogunk az egészséges önbizalomra?” – tette fel a kérdést a politikus. Negyedik érvként azt hozta fel, hogy a mai Szlovákia minden helyzetre képes politikai választ adni.

Dzurinda azt mondta: a mai magyar-szlovák feszültséget egy “magyarországi háromszög” kelti. Szerinte ennek egyik csúcsa a kettős állampolgárságról szóló törvény, a másik az új magyar alkotmány, a harmadik pedig a választójogi törvény.

A külügyminiszter rámutatott: a modern európai gyakorlat szerint állampolgárság csak közvetlen kapcsolat alapján adható, amelyek közül a legfontosabb, hogy az érintett személynek az adott országban állandó lakhelye legyen. A magyar jogszabályok azonban ezt a feltételt nem írják elő, ami Dzurinda szerint “nem egészséges”.

Az alkotmánnyal kapcsolatban megjegyezte: több neves szlovák történésznek az a véleménye, hogy a magyar alkotmányt óvatosan fogalmazták meg, hogy védhető legyen. “Ha a Magyar Köztársaság elismeri a kollektív jogokat, az az ő dolga, de Szlovákiában csak az egyéni jogok érvényesek” – szögezte le a miniszter. Azt mondta: “Szlovákiának minden eszköze megvan ahhoz, hogy kivédje a magyar alkotmány területen kívüli hatásait.”

Ami a külföldi magyarok esetleges választójogát illeti, Dzurinda azt jelentette ki, hogy Szlovákiában csak a szlovák törvények érvényesek.

Az ellenzéki felszólalók élesen bírálták Dzurindát, mert szerintük megkerülte a probléma lényegét, felszólalását gyengének, megalkuvónak, Magyarországgal szemben szolgainak minősítették.

A vita a nyilatkozat tervezetéről csütörtökön délelőtt folytatódik. Várhatóan még aznap szavazásra is sor kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik