Nagyvilág

Megszorításra készül az olasz kormány

Az olasz kormány 35-40 milliárd eurós megszorító csomagot tervez, a takarékossági intézkedések bevezetését pedig előre hozzák, hogy megnyugtassák a piacokat.

A megszorítás célja, hogy 2014-re egyensúlyba kerüljön az államháztartás. Az intézkedéseket a korábbi ütemezéshez képest hamarabb bevezetik. Erről azt követően határoztak, hogy az amerikai Standard & Poor’s (S&P) nemzetközi hitelminősítő a hét végén stabilról negatívra rontotta az euróövezeti tagország szuverén adósosztályzatának kilátását.

A tervek szerint a római vezetés júniusban jelenti be a megszorításokat. Az intézkedések azonnali hatállyal életbe lépnek, a kormány rendelkezéseit azonban törvényhozásnak is meg kell majd erősítenie 60 napon belül – jelentette a Reuters hírügynökség hétfőn kormányzati forrásokra hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik