Nagyvilág

Előretört az osztrák szélsőjobb

Először került az első helyre egy közvélemény-kutatásban Ausztriában a populista, szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).

A válaszadók 29 százaléka mondta azt az OGM közvélemény-kutató intézet felmérésén, hogy az FPÖ-re adná a voksát, ha “most vasárnap” lennének a választások – a Kurier című napilap pénteki száma szerint.

A nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) támogatottsága 28, koalíciós partneréé, az Osztrák Néppárté (ÖVP) 23 százalékon áll. Az FPÖ támogatottsága márciusban először érte el a kormányfő pártjáét, az SPÖ-ét (27 százalék), az első akkor az ÖVP volt 28 százalékkal.

– Az eredményeket minden bizonnyal befolyásolják aktuális témák, ugyanakkor téves volna pusztán “pillanatfelvételként” tekinteni azokra, ugyanis a kormánypolitikával szembeni, évek óta halmozódó elégedetlenséget tükröznek – mondta a lapnak az OGM igazgatója, Wolfgang Bachmayer.

A külpolitikai téren euroszkeptikus, bevándorlásellenes FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache az elmúlt napokban a parlamentben élesen támadta a görög segélycsomagot, és interjúiban újólag kétségbe vonta a közös európai fizetőeszköz értelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik