Nagyvilág

Strauss-Kahn előre látta a vesztét

Az IMF vezetője két héttel ezelőtt arról beszélt a médiának, hogy összeesküvés készülhet ellene a nők iránti imádatának felhasználásával.

Strauss-Kahnt New Yorkban, egy Párizsba induló repülőgép fedélzetén vették őrizetbe szombaton, tíz perccel a gép felszállása előtt – közölte hétfőn a Libération című francia lap. A gyanú szerint erőszakoskodott egy szobalánnyal a Times Square-en lévő Sofitel szálloda luxuslakosztályában, s a rendőrség szexuális bűncselekménnyel, nemi erőszak kísérletével és törvénytelen fogva tartással vádolja őt.

Április 28-i Franciaországi látogatása idején Strauss-Kahn a Libération újságírójával ebédelt együtt, akinek azt mondta, attól tart, hogy Claude Guéant francia belügyminiszter megfigyelteti őt és más “gonosz szándékai” is lehetnek.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki az egyik legnépszerűbb francia szocialista politikus, a 2012-es elnökválasztásról is beszélt. A lap közlése szerint a politikus aggódott amiatt, hogy kelepcébe akarják őt csalni valamilyen pénzüggyel, a nők iránti imádatával vagy zsidó származásával összefüggésben.

“Igen, szeretem a nőket, és akkor mi van?” – idézi a Libération Strauss-Kahn szavait. Még az események alakulásának lehetséges forgatókönyvét is felvázolta az újságírónak: “(Előkerülhet) egy állítólag autóparkolóban megerőszakolt nő, akinek kifizetnek majd 500 ezer eurót, hogy kigondolja ezt a sztorit.”

Nem sokkal ezután megjelentek a francia sajtóban azok a Strauss-Kahnról készült fotók, amelyeken egy drága Porschéban ül, majd közzétették a birtokában lévő ingatlanok listáját, sőt egy olyan értesülés is, amely szerint öltönyeit az amerikai elnök szabójánál készítteti.

Letartóztatása után több francia politikus úgy nyilatkozott, hogy Strauss-Kahn összeesküvés áldozatául esett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik