Nagyvilág

Kínzással kelt félelmet a szíriai rezsim

Az ellenzékiek szerint váltott a hatalom: nem csak gyilkolnak, de kínzással félelemet keltenek.

“Először válogatás nélkül öltek meg embereket, hogy félelmet keltsenek. De azután rájöttek, hogy ha megölnek valakit, akkor legkevesebb tíz barátja vonul az utcákra, akik készek meghalni is” – mondta Rámi Nahle.

“Felfedezték, hogy ha letartóztatnak és megkínoznak valakit, akkor legkevesebb tíz barátja fog rettegni” – tette hozzá. Ezt a módszert az iráni vezetésről “másolta le” a szíriai – mondta.

Az aktivista nemrég Szíriából Libanonba menekült, a hírügynökségnek onnan nyilatkozott telefonon.

A 28 éves politológus hallgató derűlátó az ellenzéki megmozdulások sikerét illetően. Rámutatott, hogy a múlt pénteken több más város mellett első alkalommal Aleppóban is voltak tüntetések. Értesüléseire hivatkozva arról számolt be, hogy a mozgalom “egyre kiterjedtebb”, már kis falvakban is megjelent. “A nagy tüntetésre” mindamellett még nem került sor, ami érthető, hiszen az emberek féltik az életüket – vélekedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik