Nagyvilág

Bosszút forral az al-Kaida

Az al-Kaida állítólag megerősítette Oszama bin Laden halálának hírét. A terrorszervezet bosszút forral vezetője megölése miatt.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy közleményben megerősítette pénteken, hogy a vezére, Oszama bin Laden meghalt – jelentette az iszlamista internetes fórumokat figyelő SITE amerikai szolgálat.

A terrorszervezet egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy bosszút áll az Egyesült Államokon és szövetségesein, amiért egy amerikai kommandó hétfőre virradóra megölte bin Ladent Pakisztánban.

A terrorista hálózat tudatta, hogy nem hagy fel a fegyveres küzdelemmel, és azt hangoztatta, hogy “bin Laden vére értékesebb számára és minden muzulmán számára annál, hogy feleslegesen pazarolják”.

Az al-Kaida méltatta a megölt terrorista vezetőt, és arra biztatta a pakisztániakat, hogy “keljenek fel és lázadjanak” és mossák le a szégyent, amit “árulók és tolvajok klikkje” ejtett rajtuk és az amerikaiak által terjesztett korrupció mocskát. Az irat szerint bin Laden halála “átokként fogja üldözni az amerikaiakat, s ügynökeiket is, és követi majd őket az országukban és azon kívül”.

“Hamarosan, Allah segedelmével, a boldogság szomorúságba fordul és vérük a könnyeikkel keveredik majd” – fenyegetőzött a terrorszervezet, amely megfogadta, hogy tovább halad a szent háború ösvényén, miként azt vezetői – mindenek előtt bin Laden – tették, “tétovázás és vonakodás nélkül”.

“Ettől nem térünk el, és nem változtatunk, amíg Allah igazságos ítéletet nem hoz köztünk és az ellenségeink között… Semmi sem árthat nekünk azután, hogy vagy látni fogjuk győzelmünket, sikerünket és felhatalmazásunkat, vagy meghalunk e törekvésünkben.”

A közlemény szerint ameddig Palesztina népe nem élvezi a biztonságot, az amerikaiak sem fogják. “Az iszlám katonái, csoportosan vagy egyénileg, folytatják majd a tervezést fáradhatatlanul, fásultság, kétségbeesés és megadás, gyengeség és megállás nélkül, mígnem olyan csapást nem mérnek, ami a vénekhez teszi hasonlatossá a gyermekeket!” – fogadkozott az al-Kaida.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik