Nagyvilág

Amerika figyeli Orbánt

Washingtonban emésztik az új Alaptörvényt, és azt szeretnék, ha a sarkalatos törvények tárgyalásán valamennyi párt részt venne. A világ vezető hatalma külön figyelemmel kíséri a választási- és a médiatörvény alakulását – derült ki a térségünkkel foglalkozó legmagasabb rangú amerikai diplomata budapesti látogatásakor.

Washington egyelőre “emészti” az új alaptörvény tartalmát, a kormányzó pártnak az új törvények megalkotásánál mindenesetre úgy kell eljárnia, hogy ez a folyamat példaszerű legyen a demokrácia szempontjából. “Várakozásunk szerint mindent meg fognak tenni azért, hogy ez így legyen” – mondta Pamela Quanrud amerikai helyettes külügyi államtitkár az MTI-nek adott interjújában Budapesten.

Az amerikai kormány különös figyelemmel követi ezt a folyamatot a bírók szabadsága szempontjából, és ugyancsak várják az új választási törvényt. Ezeknek alapvető szerepük van abban, hogy a magyar alkotmányos demokráciában fennmaradjon a fékek és ellensúlyok rendszere – fogalmazott az amerikai külügyminisztérium közép-európai országokkal foglalkozó vezető diplomatája.

Pamela Quanrud (Fotó: Soós Lajos, MTI)

Pamela Quanrud (Fotó: Soós Lajos, MTI)

Az amerikai diplomata elmondta: tárgyalásain a médiatörvényről is érdeklődött, és elmondta, hogy az Egyesült Államok “nagy érdeklődéssel” követte az Európai Bizottság és Magyarország közötti egyeztetést a jogszabály módosításáról.

Az alapvető kérdés az, hogy a médiatörvény szilárd környezetet biztosít-e majd a szólásszabadsághoz – fogalmazott a diplomata, aki szerint a magyar nép, amely büszke hagyományokat ápol a véleményszabadságot illetően, kitűnően helyt fog állni annak fenntartásában. “Figyelek, ahogy szerintem mások is” – mondta erről a kérdésről Pamela Quanrud.

Az amerikai külügyi államtitkár-helyettes arról is szólt, hogy a soros magyar EU-elnökség minden elismerést megérdemel. Azt mondta: Budapest nagyratörő célokat tűzött ki, és sok területen jelentős sikereket könyvelhetett el.

Az amerikai diplomata hétfőn tárgyalt Navracsics Tibor kormányfő-helyettessel, Martonyi János külügyminiszterrel és Hende Csaba honvédelmi miniszterrel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik