Nagyvilág

Nőtt a terrorveszély

A pakisztáni titkosszolgálatok kettős játéka, guantánamói foglyok vallomása, az arab világ változásai és az amerikai-pakisztáni viszony kiéleződése is közrejátszott abban, hogy a hírhedt terroristavezérrel éppen most sikerült leszámolni. Halálának nincs jelentősége, a rajtaütés az Egyesült Államok presztízsakciója volt, a terrorveszély azonban rövid távon nőni fog.

Oszama bin Laden kézre kerítésére Obama a beiktatásának napjától fogva az egyik legfontosabb feladatként tekintett. A Nyugat sokáig úgy tudta, hogy a terroristavezér Tora Borán bujkál a hegyekben, de ez nem bizonyult igaznak. Oszama a pakisztáni Iszlamabádtól 150 kilométerre fekvő luxusvillában élt egy katonai akadémiától száz méterre.

Pakisztán kettős játéka

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint mindez azt sugallja, hogy az őrzését, a védelmét és a biztonságát az ISI, a világ egyik legjobb titkosszolgálata, a pakisztáni titkosszolgálat végezte. Bin Laden elfogásában bizonyára közrejátszott, hogy az elmúlt hetekben rendkívüli mértékben kiéleződtek az amerikai-pakisztáni viták. Pilóta nélküli amerikai repülőgépek bombázták például Pakisztánban az al-Kaida állásait azokon a törzsi területeken, ahol nincs otthon a pakisztáni hadsereg. A szakértő szerint előre lehetett látni, hogy valamilyen törés lesz, ez a törés végül Oszama bin Laden halála lett.

Az Egyesült Államok már augusztus óta figyeli a terroristavezért, de Guantánamón is tettek vallomást bin Ladenre. Nógrádi György az fn-hu-nak elmondta: ugyanaz folytatódott, ami az elmúlt években, vagyis a pakisztáni titkosszolgálat kettős játékot játszott. Egyrészt védte a terroristavezért, másrészt kiadott bizonyos információkat az amerikaiaknak. A CNN információi szerint az is közrejátszott, hogy Oszamának négy feleségétől 16-18 gyermeke volt és ezek egyike kapcsolatban állhatott a pakisztáni hírszerzéssel.

Szimbolikus győzelem

A szakértő szerint annyi bizonyos, hogy az arab világ változásai nem kedveztek bin Ladennek, az arab felkelések lényege ugyanis nem a vallási irányba, hanem a demokratikus irányba történő fordulat. Nógrádi György szerint a probléma az, hogy semmiféle felvételt nem tettek közzé a terroristavezérről, ezért egy kicsit megkérdőjeleződik a halála.

Oszama bin Laden halálának nincs jelentősége, az Egyesült Államok presztízsakciójáról van szó. Szimbolikus győzelmet jelent Washington számára és egyfajta választ a szeptember 11-edikei terrorakcióért.

A biztonságpolitikai szakértő szerint bin Laden halála érdemben nem befolyásolja az al-Kaida további működését, a terroristavezér „márkanév” volt csupán. Különböző terrorcsoportok vezetői most nyilván megpróbálnak majd első számú vezetővé előlépni. A terror a világban folytatódik, a terrorveszély pedig rövid távon nagy valószínűséggel növekszik majd – hívta fel a figyelmet. Egyelőre lehetetlen megmondani, hogy lesz-e terrorcselekmény, és ha igen, hol. Annyi bizonyos, hogy az ideológia megmaradt, a terror kiváltó okai is megmaradtak.

Oszama bin Laden soha nem volt az arab világ vezetője, célja egy kalifátus létrehozása volt a mai arab vezetők megbuktatásával. Az arab világ vezetése a terroristavezér ellen volt, ennek egyik példája Kadhafi, aki kezdettől fogva szemben állt vele. A jelenlegi Kadhafi-ellenes erők között is vannak néhányan, akik bizonyíthatóan különböző Oszamához köthető terrorcsoportokhoz tartoznak.

Oszama a világ legkeresettebb terroristája volt, 2001 óta kutatták és vérdíjat tűztek ki a fejére. A terroristavezérnek indulásakor 300 millió dollár saját vagyona volt és kétszáz millió dollárt kapott évente a szaúdiaktól, de ezek a források fokozatosan elhaltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik