Nagyvilág

A csehek ránk hagyják az Alkotmányt

Václav Klaus cseh államfő szerint az alkotmány kulcsfontosságú dokumentum, s mint ilyen, minden ország teljes tulajdona, más országoknak nem kell beleszólnia.

A magyar köztársasági elnök csütörtök délelőtt kétnapos hivatalos látogatást kezdett Csehországban. A két államfő közös sajtótájékoztatóján Klaus elmondta: Schmitt-től részletes tájékoztatást kapott a magyar alaptörvényről, s „házi feladatként” azt már saját maga is áttanulmányozta. Felfigyelt a magyar és a cseh alkotmány közti eltérésekre is, például hogy a magyar államfő feloszlathatja a parlamentet, míg a cseh elnöknek ilyen jogköre nincs.
Érdekesnek minősítette azt is, hogy az alkotmány a forintot nevezte meg magyar nemzeti fizetőeszköznek. „Érdekelni fog, hogy mi következik ebből az euró elfogadására nézve” – jegyezte meg a cseh államfő. Jelezte, hogy tiszteletben tartja a magyarok jogát saját alkotmányuk megalkotására. „Az alkotmány minden ország számára kulcsfontosságú, az adott ország tulajdona. Ezért nem gondolom, hogy ebbe más országoknak bele kellene szólniuk. Ezt alapelvnek tartom” – fogalmazott.

„Nincs okom arra, hogy ezt megkérdőjelezzem. Én ezt teljes mértékben tiszteletben tartom, s azt gondolom, hogy ezt kellene tenniük másoknak is” – szögezte le Klaus. Schmitt Pál szerint “a magyar alkotmány teljes mértékben EU-konform”. Példaként megemlítette, hogy az alkotmány egészében átvette az EU emberi jogi chartáját. Hozzátette: az alkotókra ugyanakkor még nagy munka vár, hiszen ki kell dolgozni egyebek között az alkotmányhoz kapcsolódó kétharmados törvényeket is.

A cseh és a magyar államfő kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belpolitikai helyzetéről, illetve az EU időszerű gondjairól. Schmitt tájékoztatást adott a magyar EU-elnökség eddigi tapasztalatairól is. Klaus figyelemreméltónak nevezte, hogy sem Csehország, sem Magyarország nem csatlakozott a versenyképességi paktumhoz. “Észrevettem, hogy indokaink több esetben egyformák vagy nagyon közeliek” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik