Nagyvilág

Büntetlenül mehet a jemeni elnök

Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök - aki ellen heves tüntetések folynak - lehetőséget kapott, hogy ha harminc napon belül lemond, nem kell bíróság elé állnia - jelentette ki egy magas rangú ellenzéki vezető, Haszan Zájid.

A válságból való kilábalás érdekében folytatott tárgyalásokról szólva Zájid olyan javaslatot idézett csütörtökön az AFP hírügynökségnek, amely „Száleh elnök lemondását és amnesztiatörvény kihirdetését” irányozza elő. „Ez az ajánlat csak az elnök beleegyezésére vár” – mondta. Ha az államfő beleegyezik, akkor feladatköreit átadja alelnökének harminc napra, s ezalatt hivatalosan is benyújtja lemondását. Az alelnök ezután két hónapig töltené be az ideiglenes elnöki tisztséget, majd új államfőt választanának – tette hozzá az ellenzéki vezető egy amerikai javaslatot idézve.
A 32 éve posztján lévő jemeni államfő szerdán ismét kijelentette, hogy folytatja az „ellenállást”, és csak az alkotmány keretei között hajlandó átadni a hatalmat. „Akik hatalomra akarnak jutni, vessék alá magukat a szavazóurnák ítéletének” – mondta, utalva arra, hogy az ő megbízatása 2013-ig szól. Jemenben január vége óta zajlanak a Száleh azonnali távozását követelő tüntetések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik