Nagyvilág

13 millió forintért kiadó Liechtenstein

Ha valakinek unalmas már egy jacht vagy egy luxushotel, most egy egész hercegséget bérbe vehet, Liechtenstein uralkodója lehet egy éjszakára.

A Liechtensteini Hercegség úgy döntött, hogy egy éjszakára bárki bérbe veheti az egész országot, ez idő alatt pedig saját utcanév táblákat tehet ki, és átmeneti pénznemmel is fizethet. Az adóparadicsom ezzel nagy szemléletváltáson ment át, tavaly ugyanis még élből elutasították a rapper Snoop Doggot, aki csupán egy videoklipet szeretett volna forgatni a miniállamban.

A vezetőség azóta rájött, hogy nem ez a jó marketingstratégia, így ezentúl 70 ezer dollárért, azaz mintegy 13 millió forintért jelképesen bérbe adják az országot – persze mind a 35 ezer lakos a helyén marad. Az ár 150 fő szállását tartalmazza, és néhány apró, személyes gesztust, mint például a bankjegyeket az átmeneti „uralkodó” fényképével – írja a brit Guardian. Sőt, érkezéskor II. János Ádám herceg szimbolikusan átadja a hercegség kulcsát és borkóstolón is részt vesz az egyéjszakás uralkodóval. Lehet persze kérni további extrákat is, de egy középkori lovagi felvonulás az uralkodó tiszteletére vagy egy ünnepélyes tűzijáték már feláras.

Az ötlet az Airbnb munkaerő kölcsönző vállalat és a Rent a Village Xnet marketingcég közös terméke, és aki sokkalja az árat, vagy nem akar egy egész hercegség uralkodója lenni, olcsóbban is megúszhatja, ha megelégszik a polgármesteri címmel. A repertoárban ugyanis osztrák és svájci falvak is vannak, éjszakánként 60 ezer dollárért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik