Nagyvilág

Sorra alszanak el a légi irányítók Amerikában

Az amerikai Szövetségi Repülési Igazgatóság (FAA) szombaton egy újabb légi irányítót függesztett fel állásából, amiért elaludt munka közben, az incidens ezúttal Miamiben történt.

Idén ez volt a hetedik eset, amelyet az FAA nyilvánosságra hozott. Az miami légi irányító szombatra virradóra, az éjszakai műszakban bóbiskolt el. Az elszenderedést az érintett egyik kollégája jelentette a műszakvezetőnek. Az elaludt munkatárs ugyanakkor, a hangfelvételek tanúsága szerint egyetlen hozzá befutott hívást sem hagyott megválaszolatlanul és az eset semmiféle fennakadást nem okozott a légi közlekedésben.

Az FAA a tervek szerint hétfőn rendkívüli tanácskozást tart a légi irányítók munkájának biztonságáról, amelyen várhatóan olyan intézkedéseket vezetnek be, amelyeknek célja, hogy kizárják a kimerítő munkabeosztást. Frank Krakowski, az FAA Légi-közlekedési Szervezet vezetője a héten lemondott, miután kiderült, hogy idén több irányító is elaludt az Egyesült Államokban.

Valamennyi eset az éjszakai műszakban történt. Néhány incidens a helyi irányítótoronyban történt, egy a regionális radarfigyelőben, a legutóbbi pedig a nagy magasságban közlekedő gépek mozgását figyelő központban. A hétből csak egy légi irányító feküdt le aludni, a többi nem szándékosan merült álomba.

Az irányítók közül egy-egy Washingtonban, Knoxville-ben, Seattle-ben és Renóban, kettő pedig a texasi Lubbockban szenderedett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik