Nagyvilág

Állami kitüntetést adtak a magyarok gyilkosainak

Bolíviába kitüntették a Rózsa Flores Eduardót és társait legyilkoló kommandósokat.

A “terrorista ügy” kirobbanásának második évfordulóján a bolíviai kormány hősöknek járó kitüntetést adott át azoknak a volt kommandósoknak, akik agyonlőtték Rózsa Flores Eduardót és két társát, valamint őrizetbe vették Tóásó Elődöt és Mario Tadicot.

Elitkommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy “terrorista csoportot” számoltak fel, amely többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

Közel két évig tartó nyomozás után hétfőn kezdődött meg az ügyben az előzetes meghallgatás, amelyen arról kell döntenie a bírónak, hogy megalapozott-e a vádirat, azaz elégségesek a bizonyítékok a tényleges per megkezdéséhez. A bíró pénteken gyakorlatilag visszadobta az ügyet: öt napot adott az ügyészségnek és a belügyminisztériumnak, hogy pontosítsa a vádiratot, mert a mostani alapján “nem tudták személyre szabottan megállapítani a vádlottak bűnrészességének fokát, sem pedig büntetőjogi felelősségüket.”

Egy helyi újság szerint a nyomozást vezető ügyész pénteken elismerte, hogy az ügyben nem történt tettenérés. Elismerte azt is, hogy a Rózsa Flores Eduardo és társai halálával zárult akcióra nem kaptak bírói engedélyt, azaz nem volt házkutatási parancsuk. Az egyik gyanúsított védőügyvédje szerint ezzel gyakorlatilag megdőlt minden vád.

Santa Cruzban, a Las Americas szálloda előtt tartott megemlékezésen több ellenzéki képviselő, akik élesen bírálták a kormányt, amely több bizonyíték szerint is érintett az ügyben. A vádlottak családtagjai hétfőn nyolcnapos virrasztásba kezdtek a Szeptember 24. téren igazságos eljárást követelve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik