Külföld

Elszánt harcot vár az IMF

admin
admin

2011. 04. 12. 18:34

Még elszántabb harcot vár az eladósodás ellen a fejlett államoktól a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely elsősorban az Egyesült Államokat bírálja e tekintetben.

A legtöbb ipari állam ebben az évben csökkentette hiányát, az Egyesült Államok azonban “befagyasztotta” a kiigazításokat – áll az IMF nemzetközi költségvetési helyzettel foglalkozó áttekintésében.

A fejlett országok átlagos államháztartási hiánya az idén várhatóan 0,75 százalékkal a GDP 7 százalékára csökken, ez a 2010 novemberi jelentésben vázolt ütemhez képest lassabb deficitmérséklődést jelent.

A katasztrófa sújtotta Japánról a valutaalap azt hangsúlyozza, hogy a helyreállítási költségek egyértelműbbé válását követően Tokiónak is körvonalaznia kell középtávú költségvetési terveit.

A jelentés rámutat, azok az államok, amelyek 2011-ben halogatják a kiigazításokat még nagyobb kihívásokkal szembesülnek, hogy teljesíteni tudják középtávú terveiket.
Az IMF elsősorban az Egyesült Államokat sürgeti, hogy körvonalazzon hiteles intézkedéseket a költségvetési hiány csökkentésére. A valutaalap szerint Washington sokkal inkább a konjunktúra ösztönzésére helyezi a hangsúlyt.

Az euróövezettel kapcsolatban az IMF megállapítja, hogy konszolidáció összességében a tervek szerint halad, és ha a gazdasági növekedés a fejlett országokban a vártnál jobban alakul az idén, a pótlólagos adóbevételek jelentősen segíthetik az államháztartások rendbetételét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.