Nagyvilág

30 évet kaphat Tóásó

Akár 30 évet is kaphat Tóásó Előd - nyilatkozta Bartos Miklós bolíviai tiszteletbeli konzul lapunknak, a Tóásó Előd ügyében zajló előzetes meghallgatás második napján. A per folyamatáról szinte teljes a hírzárlat, annyi bizonyos, hogy egyelőre egy tolmácson és ügyvéden kívül másra nem támaszkodhat a Bolíviában sínylődő magyar.

Ez egy politikai ügy, amelynek a végkimenetele az lesz, amit a bolíviai kormány akar – fogalmazott lapunknak Bartos Miklós Bolíviába akkreditált tiszteletbeli konzul, aki nem tudta megmondani, hogy mi történt a hétfői tárgyalási napon, de információi szerint lehet, hogy egy hétnél tovább nem marad Tóásó Előd Chochabambában, ahová vasárnap szállították. A vádak súlyosságát tekintve elképzelhetőnek tartom, hogy 30 évet szabnak ki rá – tette hozzá. A néhai Eduardo Rózsa Floreshez köthető csoportot az ügyészség azzal vádolja, hogy szeparatista szervezetet hoztak létre a kormány és a demokrácia destabilizálásának, illetve polgárháború kirobbantásának céljából.

Hivatalosan kértük, hogy valaki jöjjön Buenos Airesből tolmácsolni Tóásó Előd tárgyalására, de mivel az utat a bolíviai kormánynak kellett volna fizetni, elutasították a kérelmet – számolt be Bartos Miklós. Elég kevés, de van pár ember itt La Pazban, aki tud magyarul és spanyolul is, egy lány el is vállalta, de csak egyetlen hétre, utána nem tudjuk, mi lesz – mondta. Bartos Miklósnak nincs tudomása róla, hogy a per idejére magyar diplomata utazna Chochabambába.

Tóásó Elődöt és Mario Tadicsot egy Gianni Prado Herrera nevű ügyvéd képviseli, aki a védelmet többek között arra az idén januárban nyilvánosságra került videofelvételre alapozza, amelyen állítólag a titkosszolgálat megbízásából éppen lefizetik az ügy korábbi koronatanúját. A 31 ezer dollárt a feltételezések szerint azért kapta a bolíviai kormányban magas pozíciót betöltő férfi, hogy ne beszéljen a Rózsa-Flores ügyről és örökre hagyja el Bolíviát.

A bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót és két társát, az erdélyi származású Magyarosi Árpádot és az ír állampolgárságú Michael Dwyert 2009. áprilisában lőtték le kommandósok Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában. Az akciót csak Tóásó és Tadics élte túl, őket őrizetbe vették, és azóta előzetes letartóztatásban ülnek Bolíviában. Tóásót azzal vádolják, hogy a Rózsa Flores Eduardo által vezetett csoport tagjaként 38 másik társával együtt részt vett az Evo Morales bolíviai elnök elleni állítólagos összeesküvésben és terrorcselekmények előkészítésében.

A bolíviai sajtó keddi beszámolója szerint a rendkívüli biztonsági intézkedések mellett megtartott meghallgatás első szakaszai helyi idő szerint hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődtek, s este fél nyolckor értek véget. Eközben többen rosszul lettek a vádlottak családtagjai, illetve védői közül. A tárgyalásról rendkívül kevés információ szivárog ki, a sajtó csak vágóképeket készíthetett a per kezdetén, a teremből kizárt újságírók nem kaptak interjúkészítési lehetőséget a vádlottakkal. A La Razón című bolíviai lap becslése szerint legalább 120-an vettek részt a hétfői tárgyalási napon. A káosz alakult ki azt követően, hogy a bekiabálások és az elutasított tiltakozások és kifogások nyomán a vádlottak a bolíviai himnuszt kezdték el énekelni.

Az El Deber napilap szerint Tóásó Előd és Mario Tadic ügyvédje, Gerardo Gianni Prado panaszt tett, amelyben hibásnak, szabálytalannak nevezte az eljárást. Az ügyvéd kétségbe vonta az eljáró bíróság illetékességét, mivel az ügy területileg nem Cochabamba, hanem Santa Cruz bíróságához tartozna. Az ügyvéd a védenceik alkotmányos jogainak megsértése miatt is panaszt tett, mert 2009-ben a Rózsa-Flores Eduardo csoportja elleni kommandós akciót bírósági végzés és ügyészségi ellenőrzés nélkül hajtották végre. Az ügyvéd panaszait ugyanakkor a bíróság elutasította – írja az El Deber. Bolíviában az igazságszolgáltatás nem független, Evo Morales nevezi ki a bírókat és az igazságszolgáltatási tanács tagjait is.

A bolíviai elnök határozott állásponton van az üggyel kapcsolatban és elsőszámú terroristaként tekint Tóásó Elődre és társaira. Ezt a Spektrum televízió számára éppen Bolíviában forgató On The Spot stábja számára is kinyilatkoztatta. A két riporter magyar származásukat elhallgatva “közép-európai” újságíróként regisztrált egy nemzetközi sajtótájékoztatóra, amelyet az éppen akkor (2009. decemberében) zajló elnökválasztásról tartottak. A sajtóesemény végén odaléptek az elnökhöz és a Rózsa-Flores ügyről próbálták kérdezni, de Morales elhajtotta őket azzal, hogy “még újságíróknak sem ajánlom, hogy védelmükbe vegyék ezeket az embereket”.

Az ügy egy évvel később, 2010. decemberében új megvilágításba került. A WikiLeaks portál nyilvánosságra hozott egy titkosított amerikai diplomáciai táviratot, amely szerint az Egyesült Államok La Paz-i nagykövetsége olyan információt kapott egy szavahihető helyi forrástól, hogy az úgynevezett Rózsa-ügyet a bolíviai kormánykörökben kreálták. Az amerikai nagykövetség informátora szerint a zsoldosokat maga a bolíviai titkosszolgálat szerződtette, hogy csapdát állítsanak a Santa Cruz-i ellenzéknek, és utána politikailag megsemmisítsék a kormánnyal szembenálló helyi vezetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik