Nagyvilág

Nőtt a nukleáris kitelepítési zóna Japánban

A japán kormány 20-ról 30 kilométerre növeli a Fukusima-1 atomerőmű körül létesített kimenekítési övezetet - közölte a japán kormányszóvivő.

Magyarázatként elmondta, hogy jelentősen csökkent ugyan egy újabb, nagyobb mértékű radioaktív szivárgás kockázata a megsérült atomerőműben, de a csekély mértékű sugárzás hosszabb távon káros lehet.

Hangoztatta, hogy nagyon nehéz kérdésről van szó, ennek ellenére felkérik a lakosságot, hogy a következő hónapban távozzon a kijelölt területről. A kormány egyben megváltoztatta az egészségre már káros sugárdózis mértékét, amelynek alapján meghatározták a kitelepítési övezet határát. Korábban azokon a területeken, ahol évente 50 millisievertnél magasabb volt a sugárzás mértéke, elrendelték a kitelepítést, míg ahol 10 millisievertes dózist mértek, a lakosoknak azt ajánlották, hogy maradjanak otthonaikban.

A kormányzat mostantól kitelepíti azokat a lakosokat, akiket évi 20 millisievertnyi sugárterhelés ér. A hétfői döntés hatálya kiterjed a Fukusima prefektúra területén lévő Kacurao, Namie és Iitate településre.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet korábban saját mérései alapján követelte, hogy a japán kormány jelentősen bővítse ki a kitelepítési övezet határát. A Greenpeace szerint a mért szintek elég magasak ahhoz, hogy az ott élők a még elfogadható maximális éves sugárzási dózist hetek alatt megkapják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik