Nagyvilág

Kirúgták a tényeket közlő főszerkesztőt

Leváltották az egyik szíriai kormánylap, a Tisrin főszerkesztőjét, mert Szamira Maszalma egy arab műholdas televíziónak péntek este nyilatkozva kijelentette: a deraai véres eseményekért részben a biztonsági erők felelősek.

A dél-szíriai városban pénteken több ezren tüntettek Bassár el-Aszad elnök uralma ellen. A karhatalom a tömegbe lőtt, aminek következtében 37-en meghaltak különböző források szerint.

A főszerkesztő asszony a katari székhelyű al-Dzsazíra tv-nek adott interjújában úgy vélte: a biztonsági erők megszegték azt a parancsot, hogy ne lőjenek a tüntetőkre, ezért meg kell őket büntetni.

Maszalma gyakran jelent meg az elmúlt napokban az al-Dzsazíra képernyőjén. Lévén a hatalmon lévő rendszer egyik szócsövének vezetője, egyfajta a közvetítő szerepet vállalt a kormány és a felkelők között.

A deraai születésű Maszalma a kiegyezés híve volt, javasolta, hogy a szíriai vezetés, valamint az arab ország közéleti személyisége és az ellenzéki politikusok párbeszéd révén igyekezzenek megoldást találni a súlyosbodó belpolitikai válságra. Készséget fejezte ki arra is, hogy lapját egyfajta vitafórummá tegye. Ebben az esetben évtizedek óta először jelenhetnének meg az ellenzik erők elképzelései egy szíriai kormánylapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik