Nagyvilág

Fenyegetőzik a moszkvai metrórobbantó

Doku Umarov, az orosz Kaukázus iszlamista gerilláinak vezére kijelentette, hogy "lélegzetvételnyi pihenőt sem" hagy Oroszországnak, folytatja a támadásokat, egyébként pedig arról biztosított, hogy "teljesen jó egészségi állapotban" van, miután orosz források a halálhírét közölték.

Az amerikai Szabad Európa és Szabadság Rádió észak-kaukázusi szolgálatának telefonon nyilatkozva Umarov megerősítette, hogy “több” lázadó meghalt az orosz erők március 28-i ingusföldi hadműveletében, amely után hírek kaptak lábra a vezér haláláról. A rádió Umarov hangjaként azonosította a beszélőt, bár ezt nem lehetett teljes bizonyossággal igazolni.

A hivatalos orosz közlés szerint március 28-án a légierő bombázott egy erdős területen lévő terrroristabázist, ahol öngyilkos merénylőket képeztek ki, s 17 – más forrás szerint 19 – szélsőséges életét vesztette. A bázishoz a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett, 37 emberéletet követelő merénylet tettesei utáni nyomozás vezetett el.

“Lélegzetvételnyi pihenőt sem hagyok” az orosz hatalomnak, “készülök a válasszal, rövidesen hallani fognak rólam” – mondta a nyilatkozó a rádiónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik