Nagyvilág

Kiképzik a líbiai felkelőket az amerikaiak

Amerikai és egyiptomi kommandósok képezik ki a líbiai felkelőket egy kelet-líbiai titkos gyakorlótéren - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

A híradás szerint a felkelőket a legkorszerűbb, hőérzékelőkkel ellátott rakéták kezelésére oktatják, amelyek a minap érkeztek Egyiptomból – jelentették vasárnap hírügynökségek.

A Focus német magazin azt írta legfrissebb számában német és más nyugati hírszerző szolgálatokra hivatkozva, hogy Irán és Egyiptom járművekkel, illetve fegyverekkel támogatja a Kadhafi-rezsim ellen harcoló líbiai felkelőket. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy brit kommandósok készítenek fel egy, volt líbiai katonákból verbuvált felkelőosztagot Tripoli bevételére.

Folytatódik a harc Miszrátában

Folytatódnak a heves harcok a líbiai fővárostól kétszáz kilométerrel keletre lévő Miszrátában a várost birtokló felkelők és a kormányhadsereg között. A felkelők és orvosok beszámolói szerint a harcok kezdete óta több százan haltak meg.

A hadsereg harckocsikból és tüzérségi fegyverekből lövi a várost – közölte szombaton a védők egyik szóvivője a francia hírügynökséggel. Három ponton akartak betörni, de a felkelők mindegyik kísérletet visszaverték. Viszont szombaton a NATO egyetlenegy légitámadást sem hajtott végre az ostromló hadsereg ellen, pedig gépei átrepültek a város felett – mondta a szóvivő.

Holttestek Tripolinál

Nagy valószínűséggel Olaszországba tartó menekültek holttesteire bukkantak a héten a Tripoli előtti tengeren. Annak a 68 fős csoportnak zömében szomáliai és eritreai tagjairól lehet szó, akik Líbiából vágtak neki a tengernek, és március 25-e óta nem volt róluk hír. A vasárnapi tájékoztatás szerint csütörtökön emelték ki a vízből a tetemeket, és még aznap el is temették őket az áldozatok személyazonosságának megállapítása nélkül.
Egy segélyszervezet vezetője elmondta, hogy a migránsok műholdas mobiltelefonon jelezték: nincs már élelmiszerük és az üzemanyag is fogytán van.

Eközben két újabb, észak-afrikai menekültekkel zsúfolt bárka érkezett vasárnap hajnalban és reggel az itáliai Lampedusa szigetére, több mint kétszáz emberrel a fedélzeten.
A sziget kikötői parancsnoksága közölte, hogy szombaton Lampedusától 50 mérföldnyire is észleltek egy bárkát, de azt a tunéziai parti őrség elfogta, majd visszairányította az észak-afrikai országba.

Nem mennek brit katonák Líbiába

Nagy-Britannia továbbra sem küld katonákat Líbiába – mondta vasárnap William Hague brit külügyminiszter, cáfolva egy vasárnapi lapértesülést, amely szerint több száz brit tengerészgyalogos készül líbiai bevetésre. A The Sunday Times úgy tudja, hogy egy 600 fős tengerészgyalogos egység és legalább hat hadihajó indul a hét elején Líbiába.

A vezető vasárnapi konzervatív brit lap szerint a haditengerészeti egység jelenleg a dél-angliai Plymouth partjainál gyakorlatozik, és hétfőn vagy kedden indul, “egyelőre Gibraltárba”. Hague azonban a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában cáfolta a hírt, mondván: az alakulat nem Líbiába készül, hanem egy “máshol” rendezendő hadgyakorlatra. London szorosan tartja magát az ENSZ-határozathoz, amely tiltja Líbia bármely részének megszállását – tette hozzá a brit külügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik