Külföld

Elkeseredett harc a felkelők fővárosában

admin
admin

2011. 04. 03. 14:43

Vasárnap folytatódtak az elkeseredett harcok a kelet-líbiai Brega birtoklásáért a Kadhafi-párti erők és a felkelők között.

A 190 kilométerre nyugatra Bengázitól, a felkelők “fővárosától” lévő tengerparti Brega fontos olajterminál. A szemben álló felek már egy hete harcolnak, hogy végleg megvessék a lábukat a városban. A felkelők azt állították, hogy szombaton ismét elfoglalták a kormányerők által korábban visszavett Bregát, de a vasárnapi helyszíni jelentések szerint a harcoknak még koránt sincs vége. A kormányerők – az olykor ellenőrizhetetlen hírek szerint – tartják magukat a város külső kerületeiben.

Fotó: Manu Brabo / EPA

Fotó: Manu Brabo / EPA

A reguláris haderő katonáinál jóval kevésbé kiképzett és még gyengébben felfegyverzett felkelőknek nagy segítséget nyújtó koalíciós légierő bombázása vasárnapra virradóra elmaradt. Harci gépek repültek át ugyan a város fölött, de nem támadtak semmit – mondta egy felkelő a Reuters helyszínen tartózkodó tudósítójának. Kadhafi katonái viszont a jelek szerint folytatták a város lövetését, mert robbanások döreje és automata fegyverek ropogása hallatszott Bregából. Egy másik felkelő arról számolt be az AFP tudósítójának, hogy az líbiai vezető csapatai a város keleti kikötője irányában vonultak vissza, de pontosan nem tudni, hogy hova.

A Tripoli környéki harci helyzetről érkező beszámolók szerint a kormányerő a fővárostól délnyugatra lévő hegyvidékes térséget vették tüzérségi tűz alá. Egy szemtanú szerint két ember meghalt. Az al-Arabíja hírtelevízió jelentése szerint különösen Jafrán és Ezref városára zúdultak nagy mennyiségben tüzérségi lövedékek. A fővárostól 160 kilométerre délnyugatra lévő Zintanra harckocsikkal támadtak a kormányerők. Előbb a páncélosok heves tüzelésbe kezdtek, majd körbe vették a várost.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.