Nagyvilág

A britek nem küldenek katonákat Líbiába

William Hague brit külügyminiszter cáfolta a több száz brit tengerészgyalogos líbiai bevetéséről megjelent lapértesülést.

A The Sunday Times úgy tudja, hogy egy 600 fős tengerészgyalogos egység és legalább hat hadihajó indul a hét elején Líbiába, hogy biztosítsák azoknak a kikötőknek a védelmét, amelyekbe a lázadóknak szánt gyógyszer- és élelmiszerszállítmányok érkeznek.

A vezető vasárnapi konzervatív brit lap szerint a haditengerészeti egység jelenleg a dél-angliai Plymouth partjainál gyakorlatozik, és hétfőn vagy kedden indul, “egyelőre Gibraltárba”. A tengerészgyalogosok ugyanide érkeznek, repülővel – áll a forrásmegjelölés nélküli írásban, amely szerint a brit tengerészgyalogosok líbiai megjelenése erősíti a líbiai katonai beavatkozás céljának fokozatos módosulásával kapcsolatos aggodalmakat.

Hague a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában közölte: az alakulat nem Líbiába készül, hanem egy “máshol” rendezendő hadgyakorlatra. London szorosan tartja magát az ENSZ-határozathoz, amely tiltja Líbia bármely részének megszállását – tette hozzá a brit külügyminiszter, aki leszögezte azt is, hogy a brit kormány nem hozott döntést az líbiai ellenzék felfegyverzéséről. Hague-nek nincs tudomása arról sem, hogy bármely más szövetséges állam ilyen döntést hozott volna.

Arra a kérdésre, hogy nem fenyeget-e patthelyzet kialakulása Líbiában, Hague azt mondta: ha a Kadhafi-rezsim megpróbál a jelenlegi helyzetben “megkapaszkodni”, akkor nemzetközileg teljesen elszigetelődik, és nem tudja még olaját sem eladni.

Musza Kusza nagy-britanniai dezertálásával kapcsolatban Hague megismételte, hogy a líbiai politikusnak szökése előtt a brit kormány nem ajánlott fel – és ezután sem fog felajánlani – büntetőjogi mentességet.

Kusza – aki szerdán érkezett Nagy-Britanniába Tuniszból – korábban másfél évtizedig a líbiai titkosszolgálat vezetője volt, és brit sajtóvélemények szerint köze lehetett súlyos nagy-britanniai terrorcselekményekhez, legfőképp a 270 emberéletet kioltó, 1988-ban elkövetett lockerbie-i repülőgép-robbantáshoz. Hague azonban kijelentette, hogy Musza Kuszát a brit hatóságok nem tartóztatták le, a líbiai politikus szabad akaratából utazott Nagy-Britanniába, és jelenleg “biztonságos helyen” tartózkodik, ahol “brit illetékesekkel” tárgyal.

A brit sajtó feltételezései szerint Musza Kuszát a brit külső hírszerzés (MI6) illetékesei hallgatják ki a Líbiához kapcsolható múltbeli nagy-britanniai merényletek részleteiről.

AJÁNLOTT LINKEK:

UK sends 600 marines to Libya (The Sunday Times)

‘No deal’ with Musa Kusa: Hague (bbc.co.uk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik