Minden nagyvállalatnak, saját tervet kell kidolgoznia arra, miképpen takarékoskodnak majd az elektromos energiával. Azt is fontolgatják, hogy időlegesen egyes gyártósorokat áthelyeznek az ország nyugati partvidékére, ahol nem volt annyira jelentős a március 11-i földrengés és az azt követő szökőár hatása, s ahol nincs akkora hiány elektromos áramból.
Kaieda Banri japán gazdasági miniszter korábban a Fukusima-1 atomerőműben történt katasztrófa és számos japán erőmű leállítása miatt kilátásba helyezte, hogy nyáron a szükséges elektromos energia mintegy negyede hiányzik majd.
Nyáron, amikor általában élesen megugrik az energiafogyasztás Japánban, a kimaradó teljesítmény nagysága mintegy 10-15 millió kilowatt lehet majd.
A hatóságok szerint a nyári szakaszos áramkorlátozásokat nem lehet elkerülni. Mérlegelik az áram árának emelését is, hogy így ösztönözzék a takarékoskodást. Ezenkívül gondolkoznak a nyári időszámítás bevezetésén.