Nagyvilág

Slota leköpte a parlamentet

Állítólag már nem szlovák a pozsonyi parlament, ezért Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerda délután hívei előtt köpött egyet az épület előtt.

Slota az után cselekedte mindezt, hogy a parlamentben megkezdődött a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát szabályozó törvény módosításának vitája. A Híd magyar-szlovák párt által kidolgozott javaslat egyebek között szorgalmazza, hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi 20 százalékról 15 százalékra csökkentsék, azaz a településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét.

A nacionalista politikus felszólalásában élesen bírálta a javaslatot, majd néhány párthívével együtt kiment a parlament épülete elé. “A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa már nem szlovák. Pfuj!” – jelentette ki Slota, majd a törvényhozás épülete felé fordulva köpött egyet.

„A koalíciós pártok a Híd magyar párt szolgái, s teljesítik minden követelését, amely lépésről lépésre megfoszt minket önállóságunktól, államiságunktól és déli országrészeinket Magyarországhoz ragasztja. Itt az ideje, hogy megállítsuk ezt az ördögi szalámitaktikát” – fejtette ki a parlamentben Slota. Nem felejtette el megismételni korábbi kijelentését sem, miszerint a magyarok apró, görbelábú lovakon Ázsiából jöttek Európába, ahol nincs mit keresniük. „Ennek a törvénynek a módosításáról folyó vita Szlovákia és a szlovákok megszégyenítése” – állította meg a politikus.

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint “a törvénymódosítás elfogadása közelebb viszi Szlovákiát a pozitív európai normákhoz”. Hangsúlyozta: a módosítás senkit sem sért, s csak arra szolgál, hogy Szlovákia minden lakosa nemzetiségétől függetlenül otthon érezhesse magát az országban. Ezért nagyon fontos, hogy az országban bizalom alakuljon ki a kisebbségekkel szemben. A kritikákkal kapcsolatban ironikusan megjegyezte: úgy látszik, hogy Szlovákiában a futballhoz és a kisebbségekhez, különösen a magyar kérdéshez szinte mindenki ért.

Marek Madaric, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt képviselője, volt kulturális miniszter Slotához hasonlóan éles bírálattal illette a módosító javaslatot. Madaric szerint “magyarosításról” van szó, amely csak elmélyíti a szlovákok és a magyarok közti árkot Szlovákiában. “A magyarok igényeit nem lehet kielégíteni, mert azok végtelenek” – jelentette ki Madaric, aki minisztersége idején a szlovák államnyelvtörvény sokat vitatott és bírált szigorításának egyik legfőbb szorgalmazója volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik