Nagyvilág

Észt turistákat raboltak el Libanonban

Emberrablás áldozata lett hét észt turista szerda délután Kelet-Libanonban, a Bekaa-völgyben - közölte helyi biztonsági erők illetékese. Az észt kormány válságbizottsága a külügyminisztert bízta meg, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a turisták kiszabadítása érdekében.

A beszámoló szerint álarcos fegyveresek szerda délután feltartóztatták, és autókba – egy fekete Mercedesbe és két fehér kisbuszba – tuszkolták az észteket, akik biciklivel legálisan keltek át a szíriai-libanoni határon.

Az eset egy többségében keresztények lakta település, Zahle és a keresztények és szunnita muszlimok által vegyesen lakott Kfar-Zabed közötti úton történt. Az elrabolt észtek 25 és 40 év közötti férfiak. A helyszínen megtalálták az irataikat, mobiltelefonjaikat és kerékpárjaikat.

Urmas Paet észt külügyminiszter csütörtökön közölte: Tallinn Bejrútba küld egy diplomatát, hogy felvegye a kapcsolatot a helyi hatóságokkal. Paet nem zárta ki annak lehetőségét, hogy váltságdíjat fizetnek, de mint mondta: erről még túl korai beszélni. Egyelőre nem tudni, mi volt az emberrablás indítéka.

Az elrabolt turisták kerékpárjai az út szélén Fotó: MTI / EPA / Lucie Paraseghian

Az elrabolt turisták kerékpárjai az út szélén Fotó: MTI / EPA / Lucie Paraseghian

A libanoni hadsereg egyik szóvivője közölte, hogy egy különleges alakulat kutatja át a túszejtés helyszínét. A térségben a Szíriai-barát Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (FPLP-CG) egy katonai támaszpontot tart fenn, a mozgalom egyik illetékese azonban leszögezte: semmi közük az észtek elrablásához.

Homályos hátterű, lazán a síita Hezbollah szervezethez kapcsolódó csoportok tucatszám ejtettek túszul nyugatiakat Bejrútban a 80-as években, a libanoni polgárháború alatt. Azóta azonban meglehetősen ritkák a hasonló esetek Libanonban, igaz, tavaly a Bekaa-völgyben elraboltak két lengyel turistát, akik sértetlenül megúszták a kalandot. Akkor az egyik emberrablót lelőtték a biztonsági erők, a másik elmenekült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik