Nagyvilág

Szíria: szétlőtt ülősztrájk, megtámadott mentőautó

Ismeretlen fegyveresek megtámadtak egy mentőautót és megöltek négy embert a szíriai Deraa városában.

A városban már a hatodik egymást követő napja tartanak a rendszerellenes tüntetések – derült ki a szíriai állami tévé híradásából. Ellenzéki források a hatóságokat teszik felelőssé a halálos áldozatokért.

A hivatalos jelentés szerint “egy fegyveres banda” tagjai támadták meg a rohamkocsit, és megöltek egy orvost, egy ápolót, a gépkocsi vezetőjét, illetve egy rendőrt is. “A rendfenntartó erők folytatják a fegyveresek keresését, akik gyilkosság elkövetésével, a köz- és magánjavak ellopásával és gyújtogatással tartják félelemben a lakosságot.” – közölték a hatóságok.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy Deraában, az óvárosi al-Omar mecset közelében szerda hajnalban összecsaptak a rendfenntartó erők és a tüntetők, s a rendőrök hat embert lelőttek, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A hatalomellenes megmozdulások komoly kihívást jelentenek Bassár el-Aszad szíriai államfőnek, aki 11 éve – apja halála óta – áll az ország élén. Bár végrehajtott néhány, a nyitás irányába mutató reformot, a befolyásos titkosszolgálattal biztosított tekintélyuralmi rendszert egyáltalán nem érintették a változások. A tüntetések kezdete óta a hatóságok több tucatnyi ellenzékit vettek őrizetbe.

A Human Rights First Society jelentése szerint a szaúd-arábiai hatóságok múlt héten 100 siíta tüntetőt vettek őrizetbe az ország keleti részén – közölte szerdán a Reuters.

AJÁNLOTT LINKEK:

Közel-Kelet: a stabilitás fontosabb, mint a demokrácia (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik