Nagyvilág

Lezuhant egy amerikai vadászgép Líbiában

Meghibásodás okozta a balesetet, mindkét pilóta jól van.

Az F-15-ös vadászgép kedden zuhant le Líbia lázadók által uralt területén, a balesetet meghibásodás okozta. Az Associated Press közlése szerint mindkét pilótának sikerült időben katapultálnia, a katonák jól vannak.

Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió értesülése szerint Moammer Kadhafi csapatai – a korábban meghirdetett tűzszünet ellenére – heves tűz alatt tartják a fővárostól 145 kilométerre északnyugatra fekvő Zenten várost. A hírtelevízió úgy tudja, hogy az ezredes erői nehézfegyverekkel támadják a várost. Eközben tankok tűntek fel, és lövések hallatszottak a felkelők által uralt Miszráta utcáin is. A Reuters szerint hétfő óta 40 halálos áldozatot követeltek Kadhafi miszrátai támadásai, az összecsapások négy gyermek életét is kioltották.

A szövetségesek hétfő éjjel még a líbiai vezető egyik egyik legfőbb bástyájának tartott Szebhát is bombázták. A település Tripolitól 750 kilométerre délre fekszik, és annak a líbiai törzsnek a központja, amelyből Kadhafi is származik. Musza Ibrahim líbiai kormányszóvivő szerint a várost most először, Tripolit, Zuvarát, Miszratát és Szirtét pedig folyamatosan támadják a velük ellenséges koalíció repülőgépei, elsősorban repülőtereket vesznek célba.

A politikus szerint a támadásokban számos civil meghalt, különösen Szirte városának polgári repülőterén. Kadhafi is a Tripolitól 360 kilométerre keletre lévő városban született.

A kormány fogságában van a három nyugati újságíró

A líbiai kormányhadsereg vette őrizetbe azt a három nyugati újságírót, aki március 19-én az ország keleti felében lévő Tobruk térségében tűnt el – közölte a külföldiek helyi sofőrje.

Az AFP francia hírügynökség két különtudósítója – Dave Clark újságíró és Roberto Schmidt fotós – és Joe Raedle, a Getty Images nemzetközi fotóügynökség amerikai munkatársa a múlt szombat óta nem adott életjelt magáról. A sofőr, a líbiai Mohamed Hamid azt mondta, hogy Tobruk környékén március 19-én vette fel járművébe a három nyugatit, hogy a felkelők kezén lévő, de a kormányerők által ostromlott Adzsdábíjába szállítja őket.

A város közelében azonban majdnem beleszaladtak a kormányerők egyik járműoszlopába. Megfordultak, de észrevették őket és rövid üldözés után beérték őket a katonák. Az egyik újságíró, Dave Clark a jobb azonosíthatóság érdekében azt kiabálta arabul, sajtó, sajtó. Ennek ellenére a nyugatiakat az út szélére térdepeltették a fejük fölé feltartott kézzel, majd ismeretlen helyre szállították őket.

Jóváhagyta a katonai beavatkozást a brit és a spanyol parlament

Hatalmas többséggel hagyta jóvá hétfő este a brit parlament a brit fegyveres erők részvételét a Líbiával kapcsolatos ENSZ-határozat betartatásában.

A törvényhozás alsóháza éjszakába nyúló, hat és fél órás vita után 557-13 arányban fogadta el a konzervatív-liberális kormánykoalíció által kért támogató indítványt. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéki Munkáspárt alsóházi frakciója is csaknem teljes létszámban felsorakozott a kormány mögött a brit haderő líbiai beavatkozásának ügyében.

A vita során David Cameron miniszterelnök biztosította a képviselőket arról, hogy a líbiai bevetés különbözik az iraki hadjárattól. Kijelentette: jelen esetben nem arról van szó, hogy “bemegyünk egy országba, megdöntjük a kormányát, és magunkra vesszük a felelősséget mindenért, ami azután következik”.

Cameron szerint a líbiai beavatkozás célja a lakosság megvédése és az esély megteremtése arra, hogy a líbiai nép dönthessen saját sorsáról.

A spanyol törvényhozás is elsöprő többséggel, 336-3 arányban hagyta jóvá José Rodriguez Zapatero kormányfő előterjesztését az offenzívában való részvételről. Az ibériai ország F18-as vadászgépekkel, Boeing 707-es légi üzemanyag-utántöltő gépekkel, egy tengeralattjáróval, egy fregattal, illetve egy katonai felderítő géppel vesz részt a hadműveletben.

Kadhafi mégsem lehet célpont

A konzervatív párti kormányfő a hétfő esti alsóházi vitában lezárta a politika és a brit hadvezetés között kibontakozott, komoly feltűnést keltő nyilvános szóváltást abban a kérdésben, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető is törvényes célpontja lehet-e a katonai támadásoknak. Cameron kijelentette: véleménye szerint Líbiának “meg kell szabadulnia Kadhafitól”, ám az ENSZ-határozat korlátozott cselekvési kört jelölt ki, és nem ad törvényes felhatalmazást Kadhafi katonai erővel történő eltávolítására a hatalomból.

A miniszterelnök elmondta a képviselőknek, hogy a brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú vadászgépei, amelyeket dél-olaszországi támaszpontokra telepítettek, “25 percnyi repülési időre Líbiától”, hétfőtől bekapcsolódtak a líbiai repüléstilalom betartásának ellenőrzésébe.

A tengerről a királyi haditengerészet egyik Trafalgar osztályú tengeralattjárója kapcsolódott be a támadásokba, Tomahawk robotrepülőgépek indításával.

Rendkívüli ülést tart az ENSZ

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn zárt ajtók mögött úgy határozott, hogy Líbia kérésére csütörtökön rendkívüli ülésen foglalkozik Tripoli panaszával, amely szerint az észak-afrikai ország külföldi összeesküvés célpontjává vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik