Nagyvilág

Leváltotta a kormányt a jemeni elnök

Az ellenzék nyomása alatt álló Ali Abdullah Száleh jemeni elnök vasárnap leváltotta a kormányt - jelentette a jemeni állami hírügynökség.

Jemenben egy hónapja tartanak a kormányellenes tüntetések, a rendfenntartókkal történt eddigi összecsapásoknak mintegy száz halálos áldozata van. Különösen az utóbbi napokban fokozódott az erőszak, a biztonsági erők a fővárosban és vidéken is a tömegbe lőttek. Az elnöki hivatal vasárnapi közleménye a kormány menesztéséről adott hírt, miközben Száleh saját törzse is az elnök lemondását követelte.

A legyilkoltak gyászszertartásán több tízezren vettek részt vasárnap, és szolidaritási gyűlések voltak több helyen is az országban. Az államfő saját törzsének, a Hásidnak a vezetője, Szádik al-Ahmar sejk egy tekintélyes vallási személyiségekkel közösen kiadott nyilatkozatában “tisztelettel üdvözölte a nép álláspontját”, ami a megfigyelők szerint azt jelenti, hogy megvonta támogatását az elnöktől.

A nap folyamán már távozott a kormányból Huda al-Baan emberi jogokért felelős miniszter, tiltakozásul a szanaai tüntetés erőszakos elfojtása ellen, és egyben kilépett az elnök pártjából, az Általános Népi Kongresszusból. Ugyancsak tiltakozásul lemondott az ország ENSZ-nagykövete is.

Száleh elnök az ország egész területén kijárási tilalmat vezetett be pénteken, de később változtatott taktikáján. Vasárnap a rendőrök helyét katonák és harckocsik foglalták el a tüntetések központja, az egyetem körül, de fegyver helyett inkább csak botokkal vannak felszerelve.

A pénteki vérengzés miatt elítélte a jemeni hatóságokat az Egyesült Államok is, amely egyébként évi több százmillió dolláros katonai segéllyel támogatja a kormányt.

Jemenben január vége óta követelik a tüntetők a 32 éve hatalmon lévő ezredes távozását. Száleh, hogy megelőzze a tunéziai és egyiptomi forgatókönyv megismétlődését, még február 2-án bejelentette, nem jelölteti magát a következő, 2013-ban esedékes elnökválasztáson, de addig maradni akar hivatalában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik