Külföld

Kiengedték a kórházból Havelt

admin
admin

2011. 03. 20. 15:07

Václav Havel volt cseh köztársasági elnök, akit március 8-a óta a légzőutak erős gyulladása miatt a prágai katonai kórházban kezeltek, vasárnap elhagyta a kórházat - közölte Sabina Tanceva, az egykori politikus személyi titkára.

A 74 éves Havelt a belgyógyászati klinikán antibiotikumokkal kezelték. A következő időben házi kezelésben lesz, s március 24-én részt kíván venni első filmjének, a Távozásnak (Odcházení) a hivatalos prágai bemutatóján. Részleteket Havel egészségi állapotáról nem közöltek.

Ivana Reichlová, az ex-elnök asszisztense korábban újságíróknak azt mondta, hogy Havelnek rendkívül sűrű és igényes programja volt az utóbbi hetekben, ami megviselte egészségét. Szerinte a filmpremierig várhatóan rendbejön és felépül.

A drámaíróból és emberi jogi aktivistából lett politikus régóta egészségügyi problémákkal küzd. A korábban erősen dohányzó Havelnek a kilencvenes évek második felében rákos daganat miatt eltávolították jobboldali tüdejének jelentős részét, s azóta több esetben szenvedett súlyos hörghurutban, illetve tüdőgyulladásban, de problémái vannak az immunrendszerével is. Az orvosok korábbi nyilatkozatai szerint – tekintettel mindezekre – Havelnél minden megbetegedés igen veszélyes.

Václav Havel legutóbb 2009-ben volt hosszabb ideig kórházban, gégeműtét miatt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.