A magyar diplomácia vezetője egy minisztériumi háttérbeszélgetésen azt mondta, a BT-határozat erőteljes, jóllehet a szavazáson több fontos állam – köztük Oroszország, Kína és Németország – tartózkodott. Azt mondta, ő személy szerint örült volna, ha ezt a határozatot már korábban meghozták volna.
Hangsúlyozta: a határozat szerint a polgári személyek védelmét minden lehetséges eszközzel biztosítani kell; ez azonban nem jelenthet külföldi megszállást, vagyis szárazföldi csapatok megjelenését – folytatta a külügyminiszter.
Martonyi János reményét fejezte ki: a repülési tilalmi övezet kikényszerítése alkalmas lesz arra, Bengázi több mint egymilliós lakosságát meg lehet óvni a líbiai kormány katonai erejével szemben.