Nagyvilág

Megszorítások miatt lázadnak a portugálok

Porto – A várakozásokat felülmúló szombati országos tüntetést követően sztrájkokkal kezdődött a hét Portugáliában. Leállt a lisszaboni metró, üzemanyag nélkül maradt számos benzinkút, kiszámíthatatlanná vált a vonatközlekedés. A kisebbségi kormány az ország helyzetét egy újabb megszorító csomaggal kívánja javítani, az ellenzék azonban ezúttal nem hajlandó közreműködni. A Kitekintő munkatársa az ibériai ország második legnagyobb városából, Portóból tudósít.

Politikai válság van kialakulóban Portugáliában, miután José Sócrates kormányfő váratlanul újabb megszorító csomagot jelentett be, amelyről újsághírek szerint csak három miniszter értesült előre.

Az ellenzéki pártok ezúttal egyhangúlag leszögezték, hogy a javaslat ellen fognak szavazni, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor a jobbközép PSD tartózkodásával rendre lehetővé tette a költségvetési konszolidációt célzó intézkedések keresztülvitelét. A most bejelentett – egy éven belül már a negyedik – megszorító csomag célja a 2013-ig kitűzött hiánycélok elérésének biztosítása.

A Brüsszelben egyeztetett intézkedések között szerepel a szociális juttatások megkurtítása és az állami beruházások elhalasztása, majd 2012-től a nyugdíjak csökkentése, az adókedvezmények további korlátozása és bizonyos fogyasztási adók növelése. Emellett az állam kevesebb pénzt folyósítana az önkormányzatoknak, és kevesebbet költene gyógyszerár-támogatásra.

Az ellenzéki PSD elnöke, Pedro Passos Coelho a bejelentésre reagálva „mérhetetlenül igazságtalannak” és fenntarthatatlannak nevezte, hogy a nyugdíjasoktól további áldozatokat kérnek, miközben egyes állami vállalatok, köztük a közszolgálati televízió naponta egymillió eurónál is többet költenek el.

A cikk folytatásáért kattintson IDE!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik