Nagyvilág

Március 15. Erdélyben: “Trianon gyógyítása elkezdődött”

A magyar nemzet újbóli magára találásáról, megmaradásáról, jövőjének biztosításáról beszélt kedden a csíkszeredai ünnepség keretében Semjén Zsolt, Tőkés László és Kelemen Hunor.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében fontosnak nevezte, hogy hitet és erőt merítsünk őseink példájából, levonjuk a történelmünkben rejlő tanulságokat. A nemzet emlékezetében együtt van Széchenyi, Kossuth és Deák, pedig pontosan tudjuk, hogy milyen éles viták voltak közöttük, de a magyar ügy szolgálatában egységesek voltak – emlékeztetett a miniszterelnök-helyettes.

Utalt az állampolgársági eskütételek megkezdésére, amely révén szerinte megnyílt a lehetősége annak, hogy nemzettársakból polgártársak lehessünk. Úgy vélte, meg kell harcolunk minden magyarért, éljen bárhol a világon, akár Csángóföldön, akár Kárpátalján, Dél-Amerikában vagy Ausztráliában.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, román kulturális miniszter kifejtette: az erdélyi magyarság számára a következő esztendők az önrendelkezésről, a régiókról, az autonómiáról szólnak, a magyarságnak ma ugyanúgy össze kell fognia, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc idején.

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a márciusi ifjak forradalmi kiáltványának 12. pontját idézte, amely uniót hirdetett Erdéllyel. Igazi XXI. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően megvalósulóban van a “magyar unió” az Európai Unióban” – fogalmazott a szónok. A Magyarországon bekövetkezett nemzeti fordulatot az idén nemzetpolitikai változások követik az egész Kárpát-medencében. Trianon gyógyítása elkezdődött a szétszakított és több nemzedékre megnyomorított magyarság életében – mondta, hozzáfűzve, hogy a 2004-es rossz emlékű magyarországi népszavazás jóvátétele is megtörtént a magyar állampolgárság kiterjesztése révén.

“Sokszor szégyellnünk kellett saját urainkat és árulóinkat – mondta Tőkés – nem volt jó magyarnak lenni a Károlyiak, a Kun Bélák, a Szálasiak, a Rákosi Mátyások, a Kádárok, a Gyurcsányok, valamint saját erdélyi nemzetrontóink gyászkorszakaiban.” De most, a nemzeti rendszerváltozás és együttműködés ígéretes korszakában éppen azért próbálunk erőt meríteni történelmünk világló példáiból, hogy végre lemossuk a gyalázatot, és újból tiszta öntudattal lehessen vállalni a magyar önazonosságot – fogalmazott Tőkés László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik