Nagyvilág

Líbia – Visszafoglalták Bregát a Kadhafihoz hű erők

Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a felkelők légvédelmi fegyvereikkel járműveken menekülnek a városból.

Az értesülések szerint a líbiai légierő nem avatkozott közbe Brega bevételénél.

A keleti országrészben a hadiszerencse már napok óta a Kadhafihoz hű erőknek kedvez. Folyamatosan nyomulnak előre a frontvonalat mind keletebbre tolva. A gyengén felfegyverzett és szervezetlen ellenzéki fegyveresek csekély ellenállást tanúsítanak.

Bengáziban, a felkelők Tripolitól hozzávetőleg ezer kilométerre keletre lévő fellegvárában nem működik a mobiltelefon-szolgáltatás. A tengerparti Rász-el-Unúf hatalmas olajfinomítója lángokban áll. Sukri Ganem, az állami olajipari vállalat vezetője az Eni SpA olasz olajipari óriáscég segítségét kérte a tűz eloltásához. Még nem érkezett válasz a segélykérésre. A líbiai olajkitermelés harmadára csökkent a harcok okozta károk miatt.

Nyugaton az-Závíját, amely a felkelők megerősített állása volt egy ideig, a kormányerők két hétig tartó elkeseredett harcok árán vették vissza, majd győzelmük szilaj ünnepelésébe fogtak. Szemtanúk “öldöklésről” tettek említést.

A felkelők kezén van még a Tripolitól 150 kilométerre keletre lévé Miszráta, de a város határairól automatafegyverek lövései hallatszanak. Ugyancsak a felkelők ellenőrzik az ország északnyugati hegyvidékes területein lévő városokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik