Külföld

Mégsem mennek a magyar orvosok Japánba

admin
admin

2011. 03. 12. 12:47

A fukusimai atomerőműben történt szombati robbanás miatt a tervekkel ellentétben nem utazik el Japánba a Magyar Református Szeretetszolgálat hattagú orvoscsoportja - közölte Gilicze Réka szóvivő szombaton.

Elmondta: bár a csapat tagjai készen álltak az indulásra, az utolsó pillanatban lemondták az utazást, mert a szeretetszolgálathoz eljutó hírek szerint a fukusimai atomerőmű húsz kilométeres körzetéből kitelepítik az embereket, mivel erős sugárzástól kell tartani, és nem akarják veszélybe sodorni az orvosok életét, egészségét.

Ahhoz, hogy az orvoscsoport eljusson abba a régióba, ahol igazán szükség lenne a segítségre, át kellene haladniuk az evakuált, lezárt területen. Mivel erre nincs lehetőség, lemondták az utazást. Az öt orvosból és egy vezetőből álló csapat azonban továbbra is kész útnak indulni, ha a korlátozást feloldják – mondta Gilicze Réka.

A japán fővárost árammal ellátó egyik fukusimai atomerőműben szombaton, közép-európai idő szerint a reggeli órákban történt robbanás. Az erőműben fennáll a veszélye a fűtőrudak megolvadásának, ami azonban szakemberek szerint nem okoz katasztrófát. Siomi Riohei, a japán nukleáris biztonsági bizottság képviselője szerint az olvadás következményei tíz kilométer sugarú körben okozhatnak problémát. A térségben élő kilencvenezer ember zömét már kitelepítették.

Az erőműből radioaktív gőz kerül ki, ezért a szakemberek folyamatosan mérik a környéken a sugárzást: a megsérült reaktor közelében a normálisnál nyolcszor nagyobb értékűt regisztráltak, a vezérlőteremben pedig a normális sugárzási szintnek az ezerszeresét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.