Nagyvilág

Katonai akció a közszolgálati tv ellen

A példátlan akció miatt felfüggesztették a katonai rendőrség vezetőit.

A cseh védelmi miniszter szombaton felfüggesztette tisztségéből Vladimír Lozkát, a katonai rendőrség parancsnokát és két további tisztet, akik közvetlenül felelősek voltak a rendőrség akcióért a prágai közszolgálati televízióban. A felfüggesztés az eset kivizsgálásáig tart.

A katonai rendőrség mintegy tíztagú kommandója péntek este erőszakkal hatolt be a közszolgálati Cseh Televízióba, és ott öt órán át vizsgálódott az egyik szerkesztőségi irodában, majd számítógépeket és néhány zsáknyi dokumentumokat vitt el az intézményből. A rendőrség Miroslav Krejcík tábornoknak, a katonai felderítés egykori vezetőjének a védelmi tárcánál 2007-ben összeállított aktáit szeretné visszaszerezni a televíziótól. Az ügy a cseh hadseregben felfedett korrupciógyanús ügyekkel, beszerzésekkel függ össze.

A Cseh Televízió ugyancsak szombaton feljelentést tett az államügyészségen a katonai parancsnokság ellen hivatallal való visszaélés miatt – jelentette az intézmény szóvivője. A televízió követeli, hogy a katonai rendőrség azonnal szolgáltasson vissza minden számítógépet és dokumentumot, amit az intézményből elvitt. A Cseh Televízió élesen tiltakozott a rendőri akció ellen, s jogtalannak minősítette azt.

A katonai rendőrség viszont azt állítja, nem történt törvénysértés, s a hatóság egy bírósági döntés alapján kutakodott. A katonai rendőrség szóvivőjének korábbi közlése szerint a hatóság titkos információk engedély nélküli nyilvánosságra kerülésének a veszélyét vizsgálja. Szerinte ez bűncselekmény, amely három év szabadságvesztéssel sújtható. A televízió viszont azt állítja, hogy az anyag már nincs titkosítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik