Nagyvilág

Lakóépületeket bombáznak Líbiában

Repülőgépről dobtak le bombát egy kétszintes lakóépületre Rász-el-Unúf kikötőváros határában kedden. A robbanás leszakította a ház homlokzatát.

Kedden történt meg először, hogy a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők légicsapásokat mértek lakóépületekre a lázadók fellegvárától, Bengázitól mintegy 300 kilométerre délnyugatra fekvő Rász-el-Unúfra. A kikötője és olajterminálja miatt stratégiai fontosságú várost múlt héten pénteken foglalták el a lázadók.

A várostól 5 kilométerre Kadhafi csapatai erődítményekkel megerősített árkokat ásnak, rakétavetőket, tüzérségi fegyvereket és harckocsikat sorakoztatnak fel. A lázadók azt állítják, hogy úton van az erősítés hozzájuk is, és készülnek az összecsapásokra.

Elküldte első élelmiszersegélyét az ENSZ

Az ENSZ kedden elküldte a Moammer Kadhafi elleni felkelés kezdete óta első élelmiszersegélyét Líbiába.

A világszervezet Világélelmezési Programja közölte, hogy hetven tonna nagy energiájú préselt datolyát szállító konvoj kelt át az egyiptomi-líbiai határon, s érkezik meg előreláthatólag még kedden Bengáziba.

A világszervezet eddig is osztott élelmiszert a Líbiából menekülteknek Egyiptomban és Tunéziában, de a keddi konvoj az első, amely Líbiába ment. A múlt héten egy ezer tonna élelmet szállító, Bengáziba tartó hajó visszafordult biztonsági okokból.

A Világélelmezési Program 39, 2 millió dollárt különített el arra, hogy több mint három hónapon keresztül élelmiszerrel lásson el több mint egymillió embert Líbiában, Egyiptomban és Tunéziában.

Természeti okokból Líbia békeidőben is nagyon erősen rá van utalva a külföldről származó élelmiszerre.

Megbénult az olajkereskedelem

Gyakorlatilag megbénult a líbiai olajkereskedelem, mert a bankok megtagadták a fizetések kiegyenlítését dollárban az amerikai szankciók hatására – közölték ipari források kedden a Reuters hírügynökséggel.

A bankok nem akarják finanszírozni a líbiai rendszert, ezért komoly gondok vannak a kifizetésekkel – nyilatkozta egy európai olajtársaság vezető kereskedője.

A líbiai nyersolaj nagy európai vásárlói, így az olasz Eni, az ERG és a Saras cégekhez közel álló források rámutattak arra, hogy gyakorlatilag minden tranzakció megszűnt amiatt, hogy a bankok leállították az exportfinanszírozást. Az egyik kereskedő a kialakult helyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy “embargó alá került a Líbiából kikerülő és beérkező minden dollár. A bankok leállították az amerikai dollárban történő tranzakciókat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik