Külföld

Nőtt a nők parlamenti szerepe

admin
admin

2011. 03. 07. 16:19

Bár nőtt a női képviselők száma a világ parlamentjeiben, egyelőre korántsem lehet kijelenteni, hogy több országban megvalósult a nők és a férfiak közötti egyenlőség a politika terén - áll a Interparlamentáris Unió (IPU) hétfőn Genfben nyilvánosságra hozott jelentésében.

A tavalyi év végén világszerte a törvényhozási képviselők 19,1 százaléka volt nő, és ilyen magas arány eddig még nem volt – olvasható a nemzetközi nőnap előestéjén közzétett dokumentumban. Ez ugyan szerény, de jelentős előrelépés, tekintve, hogy ez az arány 2000-ben 13,1, 2005-ben pedig 16,3 százalék volt – jegyzi meg az IPU.

Tavaly 43 törvényhozásban volt legalább 30 százalékos a nők részaránya, három parlament pedig a választások nyomán átlépte a 40 százalékos küszöböt, így összesen már 11 nemzetgyűlésben ilyen magas a nők részvétele. Azonban öt olyan ország is volt, ahol a tavalyi választásokon egyetlen nő sem került be a törvényhozásba.

Az IPU szerint az arab országokban – részben az előzetesen meghatározott kvótáknak köszönhetően – a nők parlamenti részvétele emelkedett ugyan, de még így is alacsony: 1995-ben 4,3, 2009-ben 9,5, 2010-ben pedig 11,7 százalékos aránnyal. Az európai parlamentek alsóházaiban való részvételt tekintve a svéd törvényhozás vezet 45 százalékos női részvétellel. A skandináv országot Belgium (40,7 százalék) és Hollandia (39,3 százalék) követi.

Az amerikai földrészen 15 nemzetgyűlési választások nyomán volt némi emelkedés, és három nőt államfővé választottak meg. Az amerikai országok között Costa Rica továbbra is tartja a vezető helyét, parlamenti képviselőinek 38,6 százaléka nő.
Az IPU-t 1889-ben hozták létre Genfben. A nemzetközi politikai szervezetek doyenjének számít: 155 nemzeti parlamentet és kilenc regionális gyűlést tömörít.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.