Nagyvilág

Venezuela békíti Líbiát

A líbiai kormány hivatalosan felhatalmazta Venezuelát pénteken arra, hogy hozzon létre nemzetközi közvetítő bizottságot a líbiai konfliktus békés rendezésére - jelentették be pénteken Caracasban.

A közvetítést Hugo Chávez venezuelai elnök ajánlotta fel még hétfőn, és a venezuelai külügyminiszter most ismertette a választ.

A líbiai kormány “támogatja a venezuelai elnök kezdeményezését, hogy alakuljon jószolgálati bizottság Latin-Amerika, Ázsia és Afrika befolyásos államainak részvételével” – írta levelében Musza Kusza külügyminiszter. “A bizottság feladata a (líbiai) nemzeti párbeszéd előmozdítása az ország biztonságának és stabilitásának érdekében”.

Kusza közölte: felhatalmazzák Venezuelát, hogy “tegyen meg minden szükséges lépést a bizottság tagjainak kiválasztására, és a párbeszédben betöltendő szerepük összehangolására”.
Chávez csütörtökön már elmondta, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető jól fogadta az ajánlatot, és jelezte: abba is beleegyezik, hogy ENSZ-küldöttség keresse fel az országot, hogy a helyszínen tájékozódjék a történtekről.

A venezuelai javaslattal az Arab Liga is foglalkozik, de még csak a tanulmányozásánál tart, az Egyesült Államok pedig elvetette a párbeszédet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik