Nagyvilág

Kadhafi bűnei, menekültáradat, élelmiszerár-robbanás [Hírösszefoglaló – Külföl]

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb külföldi híreit.

Líbiai helyzet

Vizsgálatot indít a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Moammer el-Kadhafi líbiai elnök, illetve a belső körébe tartozó személyek ellen – jelentette be a bíróság főügyésze. Luis Moreno-Ocampo szerint a nemzetközi ítélőszék azt próbálja kideríteni, hogy a líbiai vezetők elkövettek-e emberiesség elleni bűntetteket a hetek óta tartó kormányellenes lázadások alatt. Eközben a líbiai kormányerők újra az ellenzékiek által elfoglalt településeket bombázták. Bővebben…

Több mint 180 ezer menekült érte el a líbiai határokat, s nagy részük már elhagyta az erőszak sújtotta észak-afrikai országot – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának szóvivője. Melissa Fleming elmondta szerdán, hogy 77,3 ezer ember – többségük egyiptomi nemzetiségű – a keleti határon át Egyiptomba távozott. Bővebben…

Moammer Kadhafi líbiai vezető és az Arab Liga is elfogadta azt a béketervet, amelyet Hugo Chávez venezuelai elnök terjesztett elő az észak-afrikai országban keletkezett válság megoldására. Bővebben…

További hírek

Februárban rekordmagasságba szöktek a globális élelmiszerárak, és az olajár-emelkedés további dráguláshoz vezethet – jelentette az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Bővebben…

Elutasították Robert Kennedy merénylőjének szabadlábra helyezési kérelmét, így Sirhan Sirhannak újabb öt évet kell várnia arra, hogy kérelmezhesse szabadon bocsátását. Bővebben…

Több mint félszázan vesztették életüket Bolíviában a régóta tartó esőzések miatt bekövetkezett áradásokban és földcsuszamlásokban. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik