Nagyvilág

Megtámadják Líbiát?

Egy repüléstilalmi övezet létrehozása a Líbia elleni támadással kezdődne - mondta az amerikai védelmi miniszter. Közben Brega városában komoly harcok folynak, a halálos áldozatok számát országszerte hatezerre teszik . A felkelők megtisztították a bengázi repteret, ahova nemzetközi segélyeket várnak.

Franciaország Líbia partjaihoz küldi a Mistral helikopterhordozó hadihajót. A jelenleg az Atlanti-óceánon, Portugália magasságában járó hajó az egyiptomi vendégmunkások kimenekítését fogja támogatni az Európai Unió által elfogadott tervek keretében – közölte a védelmi minisztérium. A Mistral támadó feladatokra szolgáló partraszállító hajó, elkíséri egy francia fregatt is. Megérkezett eközben a líbiai partokhoz a Xuzhou (Szocsou) kínai rakétafregatt, amelyet a kínaiak evakuálására küldtek. A nap folyamán Kanada is bejelentette, hogy egy fregattot irányít a Földközi-tengerre.
Repüléstilalmi övezetet vezethet be Líbiában az Arab Liga az Afrikai Unióval együttműködve, ha folytatódnak a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a lázadók fegyveres összecsapásai az észak-afrikai arab országban – közölte Amr Músza, az Arab Liga főtitkára. A liga nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a „testvéri líbiai nép vérét ontják” – indokoltak. Az Arab Liga már felfüggesztette Líbia tagságát a szervezetben, tiltakozásul amiatt, hogy Kadhafi kemény megtorlást alkalmaz az uralma ellen fellázadt ellenzékiekkel szemben.

Támadással kezdődne

A líbiai felkelőket védő repüléstilalmi övezet létrehozásának líbiai terület elleni támadással kellene kezdődnie – figyelmeztetett szerdai washingtoni kongresszusi meghallgatásán Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Gates ugyanakkor rámutatott, hogy ha Barack Obama elnök – mint az amerikai haderő főparancsnoka – elrendelné, hogy teremtsék meg a légi fedezetet a Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen harcoló erők számára, akkor a Pentagon képes lenne ennek végrehajtására.

Harcok Líbiában (forrás: MTI/AP/Huszein Malla)

Harcok Líbiában (forrás: MTI/AP/Huszein Malla)

A támadás célja az észak-afrikai ország légvédelmének megsemmisítése lenne. Hangsúlyozta, hogy a „nagy országban” végrehajtandó „nagy művelethez” több repülőgépre lenne szükség, mint amennyit egyetlen repülőgép-hordozón van. „Nevezzük nevén a dolgokat. A repüléstilalmi övezet megteremtése egy Líbia elleni támadással kezdődik, amely megsemmisíti a légvédelmet, azután lehet csak a gépeket az ország felett reptetni anélkül, hogy amiatt aggódnánk, hogy a srácainkat lelövik” – szögezte le Gates. A védelmi miniszter emlékeztetett rá, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nem adott felhatalmazást az erő alkalmazására.

Noha katonai szakértők szerint a líbiai légvédelem nem lehet különösebben erős, Mike Mullen, az amerikai egyesített vezérkar főnöke kijelentette: azt jelentős fenyegetésként kell felfogni. „Amíg meg nem bizonyosodtunk az ellenkezőjéről, feltételeznünk kell, hogy nagyon ügyesek” – jelentette ki Mullen tengernagy, aki szerint az Egyesült Államoknak mindeddig nem sikerült hitelt érdemlő megerősítést szereznie azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a líbiai légierő tüntetőkre vagy a felkelők hadseregére tüzelt volna.

A repüléstilalmi zóna létrehozása nem feltétlenül vetne véget a líbiai felkelők elleni szárazföldi támadásoknak. „Az egyik legnagyobb aggályunk az, hogy Líbia káoszba süllyed és egy gigászi Szomáliává válik” – jelentette ki szerdai szenátusi meghallgatásán Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Clinton egyebek mellett elmondta, hogy Irakban és Afganisztánban az al-Kaida terrorszervezet számos aktív tagja Kelet-Líbiából származik, amelyet most “Líbia szabad övezetének nevezünk”.

Hatezer halott

A líbiai kormányellenes tüntetések elleni fellépések halálos áldozatainak száma elérte a hatezret, ebből csak Tripoli városában 3 ezren vesztették életüket – közölte az Emberi Jogok Líbiai Ligája nevű szervezet szóvivője. „Az áldozatok száma az egész országban 6 ezer, amelyből 2 ezren Tripoliban, 2 ezren Bengáziban, ezren pedig más városokban”, Zavíjában vagy Zentenben (haltak meg).

fotó: MTI/EPA Képgaléria!

fotó: MTI/EPA Képgaléria!

Moammer Kadhafi líbiai vezető párizsi emigrációban élő egykori protokollfőnöke eközben annak a véleményének adott hangot, hogy a diktátor Tripoliban van, de ott állandóan lakóhelyet vált, „soha nem fog külföldre távozni és végig harcolni fog”.

Komoly harcok Bregában

Két rakétát lőtt ki a líbiai légierő egyik harci gépe szerdán a kelet-líbiai Marsza el-Brega városára, de a légicsapás a jelek szerint nem követelt áldozatokat – jelentette az AFP francia hírügynökség egyik újságírója. A támadás egy olyan tér közelében történt, ahol a lakosok a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hűséges kormányerők ellentámadásának bukását ünnepelték.

Líbiai ellenzékiek azt kérték szerdán az ENSZ-től, hogy adjon felhatalmazást légicsapásokra a zsoldosok ellen, akik Moammer Kadhafi vezető oldalán harcolnak – jelentette be egy szóvivőjük a líbiai nagyvárosban, Bengáziban, amely a keleti országrésszel együtt az ellenzék kezén van.

A kelet-líbiai Brega városát erőteljes robbanás rázta meg szerda délután, ahol a Moammer Kadhafi vezetőhöz hűséges kormányerők ellentámadást folytatnak a kormányellenes lázadók ellen. Több szemtanú látta, amint egy vadászrepülőgép átsuhan az egyetem körzete felett, majd röviddel később füstfelhő emelkedett a magasba – így elképzelhető, hogy légicsapás történt. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A lázadók azt állítják, a Kadhafi-hű erőket körbezárták az egyetem és egy olajtársaság területén. A kormányt támogató erők szerda reggel indítottak támadást a kulcsfontosságú olajkikötővel rendelkező – korábban a lázadók kezére jutott – város ellen, a harcok kimenetele napközben bizonytalannak tűnt.

Franciák és britek mentenek egyiptomiakat

A francia külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy több repülővel és egy hadihajóval – az Európai Unióval való együttműködésben – legalább ötezer egyiptomi vendégmunkást menekít haza hamarosan a líbiai-tunéziai határról Egyiptomba. A France Info hírrádióban a francia vezérkar szóvivője megerősítette, hogy a francia haditengerészet egyik hajója megindult a líbiai partok felé, ahova két napon belül érkezik meg. A több hete a tunéziai határon várakozó egyiptomiak evakuációját a francia hadsereg leghamarabb csütörtökön kezdi meg: a cél öt nap alatt legalább ötezer embert hazajuttatni.

Kitűzték a győzelem zászlaját. Fotó: MTI / EPA - Képgaléria!

Kitűzték a győzelem zászlaját. Fotó: MTI / EPA – Képgaléria!

A brit miniszterelnök eközben a londoni parlamentben közölte, hogy Nagy-Britannia még a szerdai napon légihidat létesít a tunéziai-líbiai határon rostokoló több ezer ember hazaszállítására Egyiptomba: az első járat a nap folyamán el is indulhat.

Kadhafi: a hatalom a népé

Kadhafi Tripoliban népes hallgatóság előtt, zárt helyen rendezett nagygyűlésen azt fejtegette, hogy ő nem elnök, tehát nincs miről lemondania. A rendezvényen éppen annak a fordulópontnak a 34. évfordulóját ünnepelték, amelynek során a hatalomgyakorlást a tömegekre ruházták át. Azóta az emberek – Kadhafi elmélete alapján – népi bizottságok megválasztott tagjai révén saját maguk kormányozzák Líbiát. Kadhafi ezt a „népfelségen” alapuló rendszert Zöld Könyv című politikai kiáltványában fogalmazta meg.

Az MTI Hírcentrum stábja a kelet-líbiai Bengáziból arról számolt be, hogy a kormányellenes felkelők megtisztították a város repterét, ahova segélyeket, elsősorban gyógyszereket szállító európai repülőgépek érkezését várják. A leszállópályákra korábban maguk a tüntetők helyeztek el akadályokat, hogy meggátolják a Kadhafihoz hű erők gépeinek felszállását. A repülőtér katonai részén láthatóan nagy a készültség, helikopterek egész délelőtt harci bevetést gyakoroltak, de a részletekről a helyszínen tartózkodó katonák nem akartak nyilatkozni.

Közben Bengáziban egyre több helyen látni plakátokon: „nem akarunk külföldi csapatokat Líbiában”. A helyiek közül sokan attól tartanak, hogy Líbiából „második Irak” válhat, főleg ha külföldi szárazföldi csapatok is megjelennének az országban. A szerdai nap különösen feszült lehet egész Líbiában, hiszen 1977-ben Kadhafi ezen a napon, március 2-án kiáltotta ki a dzsamáhiríját, azaz a nép hatalmát. Az évfordulóra – amely munkaszüneti nap Líbiában – tüntetést hirdetett meg a közelmúltban megalakult Tripoli Fellázadt Fiatalsága nevű ellenzéki szervezet. Ezért a fővárosban sokan attól tartanak, hogy a nap folyamán újabb összecsapások lesznek.

Egy tripoli szervezet korábban bejelentette, hogy fegyveres felkelésre készül a Kadhafi-rezsim ellen a fővárosban. Bengáziban húsz éve titkos fogdákban raboskodó emberekre találtak a tüntetők. Ezekről bővebben korábbi cikkünkre kattintva olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik