Külföld

Gáza cseresznyeparadicsomot küldhet Európába

admin
admin

2011. 03. 02. 09:57

Engedélyezték az izraeli hatóságok szerdán, hogy az ország területén keresztül Európába induljon a Gázai övezetből egy cseresznyeparadicsom-szállítmány, tovább enyhítve ezzel a Hamász iszlamista szervezet irányítása alatt álló palesztin terület köré vont blokádon.

Raed Fattúh, az izraeli kapcsolatok koordinátora elmondta, hogy a rakományt az egyik fő határátkelőn szállították át, és a zsidó államból hajóval Európába viszik tovább a holland kormánnyal kötött megállapodás keretében.

Izrael tavaly novemberben nemzetközi nyomásra kezdett enyhíteni a Gázai övezet elleni blokádon, amelyet még akkor emelt, amikor a Hamász 2007-ben átvette az uralmat a terület felett. Azóta – egy izraeli közlemény szerint – a gázaiak már 184 teherautónyi epret, szegfűt és paprikát exportálhattak Izraelen keresztül Európába.

Emberjogi csoportok úgy vélik, az embargó bevezetése óta jelentősen romlottak a Gázai övezetben élő 1,5 millió palesztin életkörülményei, többségük mélyszegénységben él.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.