Nagyvilág

Betörőket kergetett el Gábor Zsazsa férje

Baseball ütővel kergetett el két betörőt Gábor Zsazsa férje otthonukból vasárnapra virradóra.

Frederic von Anhalt – aki jó pénz ellenében, adoptálás útján hercegi címhez jutott 1980-ban – elmondta, hogy hajnali három órakor felébredt, és két férfit talált nappalijukban. A betörők kereket oldottak, ő pedig üldözőbe vette őket. A behatolók festményeket, szobrokat, számítógépet és egy kamerát vittek el, kárt tettek a ház ablakain és egy ajtóban is.

A Los Angeles-i rendőrség megerősítette, hogy nyomozást indítottak az ügyben azt követően, hogy ügyeletesük bejelentést kapott Gábor Zsazsa otthonából.

Az 50-60-as évek szex szimbóluma, a ma 94 éves magyar származású színésznő egészsége tavaly nyár óta nagyon megromlott. Legutóbb egy fertőzés miatt jobb lábának egy részét kellett amputálni. A műtét után nem sokkal tüdőgyulladás miatt visszaszállították a kórházba. Férje szerint jelenleg a lehetőségekhez képest jól van, de emlékezete erősen romlik.

A házaspár a minap az interneten árverésre bocsátotta Gábor Zsazsa tucatnyi szőrmebundáját, hogy a bevételből fedezni tudja az ágyhoz kötött asszony ápolási költségeit. Anyagi gondjaikat jelzi, hogy januárban Bel Air-i rezidenciájukat is eladásra kínálták fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik