Nagyvilág

Ötven embert még keresnek Új-Zélandon

Már csak mintegy félszáz eltűntet keresnek az új-zélandi Christchurchben a hét eleji földrengésben leomlott házak romjai alatt - közölték a helyi hatóságok, így 147-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

A korábbi, szombaton közzétett mérleg szerint még nagyjából kétszáz volt az eltűntként nyilvántartottak száma.

Az új-zélandi nagyvárosban a hét végén szabadtéri miséken emlékeztek meg az áldozatokról, miután számos templom is használhatatlanná vált a természeti csapásban.

A még fel nem lelt áldozatok többsége minden bizonnyal a régió nevét viselő Canterbury Televízió (CTV) leomlott épületében vesztette életét, ahol a rengés után tűz ütött ki – mondta el Dave Cliff körzeti rendőrparancsnok, hozzátéve, hogy a bennégett áldozatok azonosítása rendkívül nehéznek ígérkezik. A CTV épületében egy japán és kínai diákok által látogatott nyelviskola is működött. Az új-zélandi hatóságok azt ígérik Tokiónak és Pekingnek, alaposan kivizsgálják, hogyan omolhatott le az elvileg szigorú földrengésbiztos szabványok szerint megépített tévészékház.

A kedden kora délután bekövetkezett, 6,3-es erősségű földrengés után öt nappal a romok átkutatása városszerte tovább folyik, de már kevés a remény arra, hogy túlélőkre bukkanjanak. Legutóbb szerda délután került elő élve egy nő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik