Külföld

Tüzet nyitottak a tüntetőkre Líbiában

admin
admin

2011. 02. 25. 17:15

A líbiai biztonsági erők tüzet nyitottak tüntetőkre Tripoli több negyedében is a pénteki ima után és többen meghaltak - mondták el szemtanúk telefonon.

A BBC brit közszolgálati rádió közben arról számolt be, hogy a Moammer Kadhafi líbiai vezető parancsára harckocsik őrzik a fővárosba vezető utakat, megakadályozandó, hogy ellenzéki erők hatoljanak be Tripoliba. Tripoliban Kadhafi milicistái jelentős számban vonultak föl a mecsetek környékén, hogy megfélemlítsék a pénteki imáról kiözönlő tömeget. Szemtanúk szerint a hívők így is Kadhafi-ellenes jelszavakat kezdtek skandálni, amint kiléptek az imahelyekről.

Fiatal, zöld karszalagos fegyveresek ellenőrzőpontokat állítottak föl szerte Tripoliban; megállítják, és átkutatják az arra haladó autókat. Szemtanúk szerint ennek ellenére zűrzavaros a helyzet a város több részében.

“A rendfenntartó erők válogatás nélkül lőttek a tüntetőkre. A Szúk al-Dzsumaa utcáin halottak fekszenek” – mondta a negyed egyik lakója a francia hírügynökségnek.

A főváros keleti felében, Ben Asúr és Faslum negyedekben lakó szemtanúk szintén arról számoltak be, hogy a Kadhafihoz hű erők “tüzet nyitnak mindenkire, aki az utcán tartózkodik”. Faslumban a tüntetők Kadhafi-ellenes jelszavakat skandálnak.
A város nyugati, Dzsanzúr negyedében legkevesebb öt ember vesztette életét a kormányellenes tüntetőkre leadott lövésektől – számolt be róla egy helyi lakos.

Tripoliban él a hatmilliós Líbia nagyjából minden harmadik lakosa. Hírek szerint a Kadhafihoz hű erők már csak a fővárost és közvetlen környékét tartják ellenőrzésük alatt.

A BBC forrásai szerint “az elmúlt napokban stratégiai egyensúly alakult ki Líbiában, azaz a kormányerőknek sikerült megerősíteniük ellenőrzésüket a főváros felett, közben azonban gyakorlatilag teljesen elvesztették az ország többi része felett gyakorolt hatalmukat”. “A felkelők pedig egyelőre nem kockáztatják meg, hogy támadást indítsanak Tripoli ellen” – adta hírül a BBC.

Pénteken a kormányellenes “Február 17. mozgalom” kezére került a Tripolitól 50 kilométerre nyugatra fekvő Zavíja városa. Szemtanúk szerint a város körül ugyan katonai és rendőrségi ellenőrzőpontok működnek, bent a városban nincs jelen sem a katonaság, sem a rendőrség.

Az ellenzék már korábban hatalmába kerítette Líbia második legnépesebb városát, Bengázit és a harmadik legnagyobb települést, a Tripolitól 150 kilométerre keletre fekvő Miszrátát.
Egyelőre nehezen kivehető, kik is adják a Kadhafi-rendszer ellenzékének fő erejét. A keleti országrészben a rend helyreállítására felállított bizottságok tagjai főleg értelmiségiek – jogászok, orvosok -, törzsi vezetők és katonatisztek, a radikális iszlamisták jelenlétére kevés jel utal.

A líbiai vezetés pénteken kétségbeesett lépésre szánta el magát, hogy megpróbálja a maga oldalára állítani a tömegeket. Az állami tv-ben bejelentették, hogy minden család egyszeri, átszámítva 400 dollár (nagyjából 80 ezer forint) juttatást kap, ellensúlyozandó az élelmiszerárak emelkedését, emellett egyes közszolgálati dolgozók 150 százalékos béremelésben részesülnek.

Berepülési engedélyre vár a magyar repülőgép

Az a repülőgép, amely a Líbiában rekedt magyarokat hozná haza, a líbiai hatóságok berepülési engedélyére vár, e nélkül nem indulhat el – mondta Pataki Eszter külügyminisztériumi szóvivő pénteken.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön azt közölte: tudomása szerint mintegy 50-60 magyar állampolgár tartózkodik Líbiában, értük Magyarország repülőgépet küld. Hangoztatta, hogy eddig egyiküknek sem esett bántódása.

A belügyminiszter az MTI-nek Brüsszelben adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: “elsődleges feladatunk a Líbiában rekedt EU-állampolgárok hazahozatala az unióba”. “Lehetőség van arra, hogy a tagállami felajánlások nyomán hajókkal Máltára szállítsák az uniós polgárokat, ahonnan aztán minden ország repülővel hazaszállítja saját állampolgárait” – fejtette ki.

Nincs szükség Magyarország közvetítésére

Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország a nehéz körülmények között kitűnő koordinálást végzett a líbiai helyzettel kapcsolatban, de jelenleg nincs szükség arra, hogy az unió nevében közvetítsen az észak-afrikai országban – mondta Catherine Ashton pénteken Gödöllőn egy szűk körű háttérbeszélgetésen újságíróknak.

Most az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell magára vállalnia a vezető szerepet – jelentette ki a főképviselő, aki előzőleg részt vett az EU védelmi minisztereinek informális találkozóján.
Arra a kérdésre, van-e párbeszéd Moammer Kadhafi líbiai elnök és az EU között, úgy felelt: “nincs közvetlen párbeszéd, minden nyilvánosan zajlik, mi ezt mondjuk, ő azt mondja”. Hozzátette, nem próbál úgy tenni, mintha lenne valamilyen különcsatorna a líbiai vezetőhöz, “mert nincsen”.

Megállapodtak a szankciókról

Megállapodás született az uniós tagállamok között a Líbia ellen hozandó szankciók tartalmáról – közölte pénteken az MTI-vel neve mellőzését kérő EU-forrás.

Eszerint a szakértői szintű konzultációkon megegyeztek abban, hogy fegyverszállítási embargót mondanak ki Líbiára, valamint vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtják a Kadhafi család tagjait.

A szankciók bevezetésének időpontjáról és módjáról azonban egyelőre nem született megállapodás – tette hozzá az említett forrás.

Nem pótolható a kiesett líbiai olaj

Minősége és közelsége miatt nem pótolható a piaci kínálatból kiesett líbiai olaj – vélekedtek pénteken londoni iparági szakelemzők, akik szerint Líbia nagy valószínűséggel hosszabb ideig nem lesz jelen a nyersolaj világpiacán.

A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, amely rendszeres olajpiaci elemzéseket is közöl, pénteki helyzetértékelésében azt írta, hogy számításai szerint több mint egymillió hordó napi nyersolaj-kínálat esett ki a líbiai felkelés okozta leállások miatt.

A ház szerint ezt ugyanilyen minőségben jelenleg “semmivel nem lehet pótolni”, mivel nincs a piacon napi egymillió hordó kínálati felesleg rövid szállítási útvonalú, light sweet típusú nyersolajból.

A Barclays Capital elemzése szerint a líbiai olaj legfőbb felhasználói az európai finomítók, és a rövid szállítási útvonal miatt az ellátási láncban igen kevés a tartalék.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.