Nagyvilág

Soha nem látott menekültáradat indulhat Líbiából

Kormányok és magáncégek próbálják kimenteni Líbiából állampolgáraikat és munkatársaikat.

A polgárháború szélére sodródott észak-afrikai országba folyamatosan érkeznek repülőgépek és hajók, hogy elvigyék a külföldieket. Ezrek várakoznak a tripoli repülőtéren, hogy maguk mögött hagyhassák az egyre nagyobb káoszt.

Törökország három nap alatt hatezer állampolgárát szállította el repülőgépen, hajón és autón, ez több beszámoló szerint az ország történetének legnagyobb evakuálási akciója volt.

A legnagyobb logisztikai kihívást az ázsiai országoknak jelent a kimenekítés, 150 ezer rosszul fizetett ázsiai munkás rekedt Líbiában.

Egy ideig a Tripoliba küldött kompon rekedt néhány száz amerikai, hajójuk ugyanis a rossz idő miatt nem tudott elindulni Máltára a líbiai főváros kikötőjéből. Kétszáz amerikai még mindig várja, hogy kimenekítsék, az amerikai külügyminisztérium szerint egyébként a líbiai hatóságok együttműködnek velük az evakuálás során.

Angliából a két mentőrepülő közül az első kilenc órás késéssel indult Líbiába. Londonban azt mondták, annyi gépet küldenek az észak-afrikai országba, amennyi szükséges ahhoz, hogy állampolgáraikat kimenekítsék.

Brazília, amelynek 5-600 polgára lehet Líbiában egy nagy hajót küldött értük, és öt repülőjük is leszállási engedélyt kért.

Az Európai Unió újabb hajókat küld a Líbiában rekedt mintegy tízezer uniós állampolgár kimenekítésére. A Moszkvába szerdán hazaérkezett 339 orosz vasúti és olajmunkás egyike azt mondta az orosz köztévének, hogy egy rendőrségi épület a közvetlen szomszédjukban égett le, éjjel folyamatos volt a gépfegyverropogás, napokig egyáltalán nem tudtak aludni. Az orosz vészhelyzeti minisztérium közlése szerint még 1263 embert akarnak kimenekíteni.

Olaszországnak nemcsak állampolgárai kimenekítésével kell foglalkoznia. A januári tunéziai felkelés óta tunéziaiak ezrei próbáltak eljutni a közeli Olaszországba, de számuk nem hasonlítható a jóval népesebb Líbiából várható tömegéhez. Franco Frattini külügyminiszter szerint a líbiai menekültek száma tízszer nagyobb lehet, mint a koszovói háború idején érkező albánoké volt.

Szerdán menekülők ezrei lépték át a líbiai-tunéziai határt, legtöbbjük hazatérő volt, de akadt közöttük török, libanoni, nyugat-afrikai, szíriai és német is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Megérkeztek az első menekültek Líbiából (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik